A kasza suhant, lelkem sikolt….
Anyagtalan tér, ketrecbe zár….
Purgatórium, nincs már mi volt…
Örök sötétség, kárhozat vár…
Nincs bűnbocsánat, nincs megbánás…
Nincs megnyugvás, nincs feloldozás…
Kitaszított lét, csak szenvedés…
Végtelen tér, örök vezeklés…
Némán keringek a semmiben…
Gondolatim egymással harcban…
Mindig csak Te jársz a fejemben…
Elmerülök a végső kudarcban…
1 hozzászólás
sokszor előfordul az életben, hogy ,,meghalunk”kicsit…itt benn legbelül, aztán megrázzuk magunkat, és lépünk tovább.Az igazi halál után csak keringünk, mint kóbor lélek, még lelkünk nyugalmat talál.
Nagyon szép a versed, ismét kaptam tőled valamit.És , hogy mit?-gondolatot szárnyalót….
Nagyon tetszett!üdv:Kriszti