Mint száraz avaron a szikrák,
Belül úgy lobban fekete láng,
Tombolva pusztít el mindent,
Kioltani nem tudja semmi sem.
Keserű harag izzik fel vadul,
Tüze lélek mélyéből indul,
Árulás, bánat, harag szítja,
Az emlékeket hamvasztja.
Vádlón csattanó kérdések,
Mézbe mártott sértések,
Kívül a rideg márvány,
Ám belül fortyog az árny.
De a düh erőt önt a tagokba,
A múlt romjain taposva,
Büszkeséged emeli fejed,
Ne lássák, hogy legyőztek!
A harcban szótlan maradsz,
Hiábavalók már a szavak,
Ám egy szó kavarog örökké,
Az ezerszer átkozott: Miért?