Mindenkire szügsége van a társadalomnak
de van nagyon sok aki csak gondolkozik,
nem lehet ma mindenki vezető állásban
szügség van arra is aki mindenap dolgozik.
Te egy fontos tagja vagy a társadalomnak
ma már ezt mondja mindenki teneked,
mióta a neved helyet csak egy szám vagy
azóta mindennap számolnak is veled.
Mint egy emberre, már régen nem néznek
ma már mindenki rajtad csak keresni akar,
de amikor magadnak egy nevet szereztél
senkit sem érdekel, amit ez a név eltakar.
Az egész életben nem akart ismerni senki
alig, hogy meghaltál egy ismert ember lettél,
akit sohasem láttál, ő lett a legjobb barátod
vele már az oviban, lopott cseresznyét ettél.
Képeddel az újságok másnap tele lesznek
minden csatornán ma a filmjeid mutatják
neked már mindenki mindent megbocsájtott
sokan ma a holtadat csak divatbol siratják.
Éveket éltél mint szegény elhagyott ember
az utolsó évek alatt rád sem nézett senki,
alig hunytad le szemed, még el sem temettek
téged az eddigi életben szeretett mindenki.
Miért nem adunk mi a köztünk lévőknek
egyszerüen egy kevés emberi szeretetet,
az sokkal jobb és boldogabb életet ad neki
mint az óriási szeretet az emberiségnek.
Ha meghalgatnánk néha a csendes szavait
már az is neki egy hatalmas segitség lenne,
megadni azt érzést: Te nem vagy egyedül!
talán az minket is egy jobb emberré tenne.
9 hozzászólás
Sok embert csak a halála után ismernek el, ismerik fel, hogy mekkora tehetség volt. Neki akkor már nem fáj, nem rossz semmi, de a családjának, a rokonainak, akik szerették, nagyon sokat jelent, ha megemlékeznek róla mások is, ha azt érzik, hogy a társadalom is felfogta végre, mekkora ember volt.
S azt gondolom, nem is kell, hogy egy embert mindenki szeressen vagy elismerjen. Elég az, ha valakinek van egy szép családja, a többi ember nem számít igazán. Szidhatják vagy dicsérhetik, igazán ismerni csak a közeli hozzátartozói, barátai ismerhetik, s így csak az ő véleményük számít igazán.
Üdv.:
Daniella
Kedves Daniella!
Tudom, ismét egy tabút törtem meg, egy darázsfészekbe nyultam, de úgylátszik ez nekem az egyedüli adottságom. Emlékszem, egy, a halottak napján való hozzászólásomban írtam, Igen, ma élet jön a temetőbe a sírok közé, de nem mindenkit a fájdalom húz ki oda: hanem sokat a rosz lelkiísmerete, a viselkedése végett, addig amig élt. Igen, sajnon az én rokonságomban is van olyan, mig élt az anyja, úgy viselkedett vele mint egy cseléddel, ma pedig minden nap a temetőben sír. Amióta meg mondtam neki, nem vagyok a rokona. Igazad van az írásodban, csak sajnos vannak olyanok is akiknek nincs senkijük, és itt néha egy barátságos szó, vagy csak egy megértő halgató is sokat tenne, (ha volna). De ma már mindenki csak mondani akar valamit, hogy meghallgasson valaki, az már nem divat.
Köszönöm a válaszodat, és
üdv Tóni
Ilyen rokonom nekem is van. Sőt! Az ellenkezője is. Van, aki belátja, van, aki még akkor sem, mikor már késő. 🙁
Kedves Tóni, amit írtál, igaz.
A társadalom ilyen hazug, és csak kevés olyan ember van, aki úgy él, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Gondolom, keserűséged elhunyt költőtársunk apropóján tört fel…Ezen változtatni senki sem tud. Berzenkedhetünk bárhogy, csak a magunk példája adhat esetleg másoknak követendő utat…
A költőnek amúgy is utat kell(ene) mutatni…
Kedves Irén!
Igazad van, az optimumot, a tökéletességet sohasem tudjuk eléni, de az nem azt jelenti, hogy tilos próbálkozni vele. Egyszer, egy magát okosnak tartó, azt mondta a másiknak: Te tökéletessen hülye vagy! Erre a másik, a hülyének nézett: Senki sem tökélete, még egy hülye sem. Ezekután persze feltehetnénk a kérdést: Melyik, melyik. Igen a költőnek kellene utat mutatni, de hidd el ez egy nagyon magányos, elhagyott út. Ma már nagyon sok embernek az az érzése, hogy már az út elején ismeri a végét. És nem szabad sohasem elfeledni, a társadalom mi vagyunk.
Köszönöm hogy olvastál, és azt még jobban hogy írtál is, és elgondolkodtál a "társadalomrol"
üdv Tóni
Tetszik, amit irtál. Gratulálok, hogy ilyen szépen összedolgoztad. Csak irigykedem…de mindenesetre igy érzem.
L
Kedves Lénabuci!
Nem érdemes "írigykendni" mert az ilyen emberek mint én is, nagyon egyedüli úton járnak, mert az őszinteség az igazság nagyon nagy nélkülözéssel jár. Én is sokszor jobban szeretnék romantikus verseket írni, mert akkor talán rám is vonatkozna, amit Meg Cabot az egyik idézetében így írt le:
"Az élet nem romantikus regény. Az igazság az, hogy a romantikus regények azért olyan kelendőek – azért vevő rájuk annyi ember -, mert senkinek az élete nem hasonlít rájuk. Csak mindenki azt szeretné."
…az én verseim talán nagyon sok embert a saját életére emlékeztettnek…
Köszönöm, hogy olvastál, és a véleményedet is
üdv Tóni
Kedves Tóni!
Nagyon jó a témaválasztás, és abszolút azt kell mondjam tökéletesen illik a jelenlegi társadalomra, az emberek hozzáállására. Sajnos ilyen világban élünk, lehetne a címe a versednek akár igaz történet is. És mennyi aktuális "celebre" ráhúzható. Ezzel a verssel te lettél az igazmondó juhász. Üdvözlettel: Szilvi
Kedves Szilvi!
Sajnos nem csak lehetne, hanem az is. Tavaly Februárban Geiss László halála alkalmábol írtam egy Haiku csokrot, Laci emlékére cíimmel, és nagyon nehezen is került fel az oldalra. Az arra való hozzászólásokra írtam e Hazug Társadalom című verset. A nemszeretet csúcspontját azonban a harmadik, ami az is erre a halálesetre szóló témára vonatkozott, Amikor egy vicc komolyra változik cimű versemmel. De amint látod ez nem zavar, mert a verseim célja nem az, hogy engem szeressenek, hanem hogy az olvasó elgondolkodjon a mindennapi tettén.
Köszönöm, hogy olvastál, és
üdv Tóni