Ajtó kinyílt,
virág bezárult,
a fény nem ragyog már,
csillag is lehullt,
és kihunyt egy tócsán.
Gödrök mélyén lapul a csend,
lomhán a köd is elődereng,
finom szitáján megszűrve mindent.
Lélek kitárult,
mozdulna már a test.
Odakinn a semmi peremén
különös képet fest
sápadt vásznára a fény,
és a lassan feltűnő
mindenség oszlopcsarnokán,
világunk meglódul
egy halk hívás után.
2 hozzászólás
Üdvözlöm santiago,
Ide is eltaláltam, úgy látszik ez a "szakma" is szűk.
Jó lüktetése van a versnek. Az utolsó két sor még nem jön le, de még jövök!
Mis
Úgy gondolom, én értem az utolsó két sort. Remek ez a vers!