Soha nem szűnő kín tépi lelked
s nyitja szólni szád, én válaszolnék,
de inkább hallgatok, s tűröm, némán
tépjen a vád – igen, használtalak,
ennyi volt csupán mit akartam, ennyi
nekem bőven elég, lesz amivel lelkem
kérkedik: ki tudja mi voltál csak?
…a huszonegyedik.
7 hozzászólás
Ez olyan indulatokkal teli, amilyet még nem olvastam tőled, valami csoda, háromszor is el kellett olvasnom, mert szinte belémmart, hogy “olvass még”!
🙂 Ölellek: Hanga.
Kemény vers.
Georgetta
Osztozom georgetta véleményében, tényleg “kemény vers”.
Két dolog azonban az eszembe jutott. Sokszor azért válik az ember “keménnyé”, hogy képes legyen elviselni a fájdalmat, vagy leplezze gyengeségét.
A másik egyáltalán nem függ össze a szerelemmel, valahogyan “századunkra” asszociáltam. (Valószínű a 21 miatt.)
Üdv: Gyömbér
Sziasztok!
Köszönöm az olvasást és a véleményeket!
Én is keménynek érzem a verset, de muszáj
volt megszületnie.
A 21. századdal nem függ össze, bár ez is
egy érdekes megközelítés lehetne…
Most mégis maradjunk emberibb síkon.
Ezer köszönet Nektek!!
üdv.: leslie
Én a címből a korodra gondoltam először :):):)
Valahogy úgy érzem, valamire csak rábólintottál a bizalmatlanság miatt… A hangulata is erre utal számomra… Tetszett, van mondanivalója…
Szeretettel: gleam
Az előttem szólók gondolatát folytatva… szerintem nagyonis köze van a szerelemhez. Kihasználtad őt…, nem éreztél iránta…, ahogyan írtad “használatalak”… Nem más, mindössze egy strigula… Sajnálom őt, s bár maga a téma nagyon szomorú… (számomra), a vers szépen lett összerakva!
Gratulálok: A.
hááát…
éreztem, és kicsit több mint egy strigula
a használtalak pedig dühöt takar, mert
valami félre csúszott.
köszi Angelface és gleam
öleléssel leslie