A két fürdőző

Valamikor régen, nyárnak a derekán,
Akadt két jó barát, furdeni mentek tán.
A víz husnek látszott, gondolták megnézik,
Egész begázolnak, nem pedig csak térdig.
Kinéztek egy kabint, ahol átöltöznek,
Mert itt ruha nélkül senki sem fürdozhet.
Volt ilyen ruhájuk, egyiküknek szép kék,
Másik piros csíkos, gyorsan fel is vették.

Alig hogy kiléptek, hangokat hallottak,
Így az egyik kabin mögé lopakodtak.
Egész elképedtek, leesett az álluk,
Nem hitték, hogy ott majd ilyen várhat rájuk:
Bájos, csinos lányok pancsoltak, labdáztak,
Ám a kukkolókból még semmit sem láttak.
Vígan kacarásztak, élvezték a nyarat,
És minden szépségét, amit a nyár adhat.

A két jómadár nem maradt észrevétlen,
Felfigyeltek rájuk egészen véletlen.
Kicsit megijedtek, aztán jót nevettek,
Hiszen a legények viccesen festettek:
Lábuk, mint pipaszár, orruk is piroslott,
Ruházatuk régi, itt-ott el is kopott.
Úgyhogy csak nevettek, egyre kacarásztak,
A legények pedig megszeppenve álltak.

Inkább továbbálltak, akadt ott elég lány,
Ki nem nevet rajtuk, és nem is fog talán.
Kudarc volt az a nap, de nincs semmi veszve,
Mert a nyárnak vége nagyon nagyon messze,
Így ez a történet folytatódik tovább,
Odabenn a vízben, ott lenn, a nagy tónál,
Mert akadt két barát, furdeni mentek tán,
Egyszer réges régen, nyárnak a derekán.