Egy bús őszi délelött, unalomba zárva,
Irodalom izgalmában (szívünk rá kitárva)
Tanárnő kezében, vészjóslóan, könnyvel,
Nekikezd az olvasásnak. Hullanak a könnyek-
János vitéz izgalmában ásítottam nagyot,
Akkor még a szép szó nem sokat hatott.
Ám hazamenve, otthon ülve, jött a fordulat
Rájöttem: verseken a lelkem igen jót mulat,
Tetszettek a rímek, az érzelmek a szavak,
Ám vége lett a költeménynek – szívem majd’ szakadt,
Rá egy évre jött Toldi – az új kedvenc Arany
Benne inkább megtaláltam költői önmagam.
Fogalmazás, nehéz versek, csak úgy jött az ihlet,
Rágondolva… Ekkor kezdődött minden.
Ötödikes semmi suhanc – ki nem lát egy fától…
Mit tudhat egy gyerek e kétes világról?
Tanáromnak hála nyolcadikban végre,
Felnyíl szemmel álltam – egy új élet reménye.
Azóta már eltelt sok-sok hónap, tán év,
De nem feledtem soha a kezdet kezdetét.
Mikor elmém engedi, tollat ragadok,
Mikor megjön az ihlet, írni akarok.
Mikor érzem, ez a szívem vágya,
Mindig vár rám, a Tündérek országa.
5 hozzászólás
Mintha ott ülnék én is azon az őszi délelőttön, úgy előttem látom a képeidet, az iskolát, a tanárnőt s ahogy a versek hatása elindított benned valamit, amit nagyszerű szavakkal adtál át az olvasónak.Öröm volt olvasni.
júúj, ez nagyon aranyos! néhol kicsit akad a ritmus, de imádom a rímeket! 😀
Jaj, nagyon köszönöm mindkettőtöknek:) Itt most nem a dallamosságra, hanem arról szerettem volna írni, hogy mennyire szeretem a volt tanároma, és hogy mennyit köszönhetek neki:) Még egyszer köszönöm, nektek is, és Marika néninek is:’)
Kedves Falniria!
Nagyon tetszett a versed! Igazán kedves, hogy a tanárnőnek ajánlod!
Lehetek egy picit kíváncsi? Hol vannak a többi verseid? Szeretném azokat is elolvasni!
Szeretettel: Falevél.
Hát, egy ideje hanyagoltam a honlapot, de közben sem hagyott el az ihlet:) Mit szépítsünk… Lusta vagyok feltöltögetni és türelmetlen megvárni, míg felkerül bármi is… Meg nincs elég önbizalmam ahhoz, hogy az összes felkerüljön:#) De köszönöm a dicséreteket, nagyot lendítenek rajta:D