Lelkembe nézve mélyen lélegzek,
Sötét körülöttem minden, félek.
Oly bonyolult és szomorú minden,
Csak úszok és fuldoklok e mélységben.
Egyedül voltam és most egyedül vagyok,
Sehol egy faág, mibe belekapaszkodhatok.
Lelkem egy nagy átláthatatlan víztömeg,
Hol mély, hol sekély; rendkívül félelmetes.
Rengeteg benne a hosszú hínár,
Hogy elkapják lábaim, mind arra vár.
És én mindig csak úszok és úszok,
Sehol egy partszakasz, hol kimászhatok.
Lelkem mélyen elrejti a sírás nyomait,
Magába zárja, majd szökőárként zúdítja ki.
Ekkor ereim patakokká sűrűsödnek,
Megvastagodnak; elöntik testemet.
A mélység, a lelkem fellélegzik,
De egy perc nem kell, és újra megtelik.
Lelkem rejtelmeit csak én ismerem,
A sok könny örökké fortyog bennem.
Mint vulkán, mi kitörni készül,
A láva forró, tüzel, ki soha nem hűl.
Lelkembe nézve mélyen lélegzek,
A Könnyek Tava, mi összegyülemlett.
5 hozzászólás
Nagyon szépen köszönöm:)
Na alakul ez! 🙂 Egyértelmű a fejlődés a többi írásodhoz képest! A rímek közül talán a “nyomait-zúdítja ki” sántít egy kicsit. A szótagszámok pedig már közelednek egymáshoz, habár ez egyáltalán nem feltétele egy jó versnek. Persze ártani semmiképp sem árt. Szóval én gratulálok! Ha tanultál és ez annak az eredménye akkor azért, ha pedig ez a vers csak úgy jött, akkor meg azért. Ahonnan ez jött ott van több is, jó is. 🙂
Na persze az én okoskodásaimmal nem sokra mész, de én azt mondom tanulj csak, gyakorolj, és egyre jobb lesz majd!
Üdv
Arnodre
Nagyon köszönöm. Igazából neked örülök a legjobban. Kedves, hogy így nyomon követed az írásaimat és a “fejlődésemet”. Köszönöm! Pusz
hmm. tűz és víz, nagyon jó ez az ellentét a végén.
érződik a versen, hogy milyen mélyről jövő érzéseket akar kifejezni, ami sikerült is.
bár az utolsó 2 sor elválik egymástól- hiányzik a kapocs.
ezt még lehetne csiszolni.
Nola
Köszönöm szépen véleményedet! Bár sztem az utolsó 2 sor egymásból következik. De adok a véleményekre és majd javítok rajta. 🙂