Az agyunk lehetne a végleges tároló.
Mindent megőrizne, bárhol, bármikor.
Minden tudás, amit megragad,
hasznukra válik, vagy megzavar.
Az agy nem a legnagyobb tároló,
a szívünkbe mindent elrakunk.
Az életünkben szívünkkel,
Szívünkben harcolunk.
Harcunkat szív és ész koordinálja.
Szívünk az igazságot ordibálja.
Agyunk az emlékekkel harcba szállva,
sírva s fázva keres az emléktárba.
Szívünk mindent fényesen megőriz,
s ha nem tudsz tisztán, jól dönteni,
hallgass a szívedre, ha keményen,
ha lágyan, a szív a legöregebb,
bíró bízz hát benne bátran.
3 hozzászólás
Kedves Attila!
Elmélkedésed eredményét jól rendezted írott sorokba. Tetszett versed gondolatvilága. Az utolsó versszak különösen kifejező.
Szeretettel: Zsóka
Kedves Attila!
Soraid olvasása közben emlékeztettél arra, hányszor nem tudtam, hogy a szívemre vagy az eszemre hallgassak. Valahogy mindig a szívem győzött…
Gratulálok versedhez!
Üdv: Mishu
Kedves Attila!
Hasznos tanácsot adtál a versedben.
Nagyon tetszik az írásod!
Szeretettel:
A.S.N.