A gyűlölettől megmételyezve térdelek,
a síromról söprök el minden gallyat és levelet,
ott bolyongok már, hol senki nem lát,
lelkem a test mögé zárva vár és vérzi azt át.
Ég velem, viszlát!
Fénylőbb a világ, ahogy a kövön a jóslat tisztul,
mindhárom dimenzión át meggyalázott az úr,
tekintetem dühe vakító-hajmeresztő,
olykor még magamnak sem tetsző,
hát szorongásom kontroll nélkül árnyal;
hogyan tévedtem erre, és vajon miken által?
A kérdés az elevenembe vág, és azt kívánom:
Ne legyen sajátom többé se emlék, se álom.
Pusztuljanak az elmémből, máglyára velük!
Eddig miért nem fedték fel, hogy mi a velejük? Jelmezeim elégetem, mert kiválasztott leszek,
vétkem láttán hadd lám, ahogy eláll a lélegzeted!
A gyűlölettől megmételyezve térdelek,
a sírodról söprök el minden gallyat és levelet,
ott bolyongok már, hol senki nem lát,
lelkem a test mögé zárva vár, és vérzi azt át.
Ég veled, viszlát!
Egy lecke, mit jobb, ha megtanultok,
nem én változom, csak köröttem a dolgok,
a hús mára a csontjaimra száradt,
a kín a határtalan szabadságba rángat.
A gyűlölettől megmételyezve térdelek,
a sírokról söprök el minden gallyat és levelet,
ott bolyongok már, hol senki nem lát,
lelkem a test mögé zárva vár és vérzi azt át.
Várok rád!