A mennyország

A menny, azt hisszük, jaj de nagyon messze van.
Gondolhatnánk, ki odajut, létezhet tovább boldogan.
Oda jutnak mind azok az emberek,
Kik földi létükben, becsületes tisztességben éltek.

De jaj, hogyan lehet tudni, mi az, hogy BECSÜLET?
Mi az, amit egy jó ember nem tehet,
Mi az, amivel nem bánt senkit?
Mit tehet, mivel mások gondján enyhit?

Hány ember tudja vajon tiszta lelkiismerettel,
Nyugovóra hogyan térhet?
Hol tanulhat tisztességet minden gyermek,
Hogy tudhatná meg, hogyan is élhet?

Itt e gonosz világban, ha becsületben tisztán él az ember,
Körülnézve látni lehet, ki így él, így aztán sokat nem érhet el!
Emberek, mégis vannak becsületben oly sokan,
Kiket, nem érdekel, az élet velük hogyan rohan.

Elszáguld mellettük, a Siker, a Pénz, és megannyi földi hívság,
Életüket mégis, panasz, zokszó nélkül tűrik, s küzdve vívják!
Azt hiszik, bírájuk lesz majd az ÉGBEN, ki jutalmat ád életükért,
Mikor földi életük majd egyszer dicső véget ért.

Sok-sok kérdés van bennük, mi felmerül,
Végülis Ki az, ki a mennybe kerül?
Hol van a menny, ha van, és hol (van) a pokol?
Az emberi elme itt döbbenve áll, ha rájön mily’ botor!

Minek keresni azt, mi tán bennünk van!?
Élhetünk itt is, így is boldogan!
Minek vágyni arra, amit meg nem ismerhetünk!
Éljünk úgy tehát, hogy itt legyen tisztességes, jó és boldog az életünk.