Sétálgattam Debrecenben,
Mikulás jött velem szemben.
Meglepődtem, megijedtem,
mikor szemem rávetetettem.
Volt prémes, piros kabátja,
hófehér és dús szakálla,
a hidegtől vörös orra,
nagy puttonyát hátán hordta.
Hosszú bottal jött a járdán,
mosoly fénylett piros arcán.
A csizmáján, neon villant,
éreztem, hogy reám pillant.
Megállott ő velem szemben,
meg is simogatott engem.
Lehajolt és annyit mondott:
"Szervusz, a Mikulás vagyok!
Rakd ki cipőd este fiam,
mert ma Mikulás napja van.
Megtalálom az ablakod,
mindenkiről mindent tudok!"
Felnéztem rá, kicsi vagyok,
apukámmal kezet fogott.
Elköszöntünk tőle rendben,
hát ez történt Debrecenben…
2 hozzászólás
Kedves Alberth!
Gratulálok kedvesen szép gyerekversedhez!
Üdv. Judit
Köszönöm, Judit!