A múzsámra várva

Ma ismét elmentem a tegnapi kávéházban, egy kávét meginni
ki akartam a bőrömet még egyszer, ugyanarra a vásárra vinni,
habár a hidegtől a gatyám rezgett, de mégis kiültem a teraszra
múzsám nem volt ott, biztosan otthon várt, egy melegebb napra.

Több mint fél órát ültem ott, míg lassan elkezdett szemelni az eső
gondoltam hazamegyek, de nem bírtam, nem volt nálam esernyő,
a versből is még csak addig, egyetlen egy versszakot írtam meg
ha most hazamegyek, akkor e versemnek, már régen fütyültek.

Nem tudok én otthon, a négy fal között emberekről verset írni
aki az életről akar írni, annak ott, az emberek között kell is élni,
az otthon írott versek, az mindegyik csak egy egyszerű fantázia
a valódi életben ma már, teljesen másképp él minden ember fia.

Mennél tovább ülök itt, annál erősebben kezd gyötörni a gondolat
miért nem csókolt meg a múzsám tegnap, de most jött egy sugallat,
egy nálam is idősebb ember, már nagyon régen azt mesélte nekem
az ember hosszú életének titka, nem mindig a sírig tartó szerelem.

Figyelj rám édes fiam, egy hatalmas titkot árulok el most neked
szeresd a fokhagymát, vacsorához minden este egyél két gerezdet.
Két gerezd fokhagyma, nem is tudtam, hogy az olyan egészséges?
A fokhagyma nem, de a nők messziről kerülnek és életed fenséges.

Elgondolkodtam hosszan, ezen a régen hallott bölcsességekről,
Mit ér a hosszú élet, ha egész életedre le kell mondanod a nőkről?
Megértettem mit jelentett a múzsámnak, hogy fokhagymát ettem
a múzsám elérte, hogy egy ilyen butaságtól mégis okosabb lettem.

Még vártam egy kicsit, és szétnéztem, hogy közben bejött e valaki
de ilyen időben biztosan nem teszi a lábát, egy normális múzsa ki,
most összeszedem a sátorfámat, és a hét versszakkal teleírt papírt,
ha majd holnap kicsit szebb idő lesz, akkor ismét keresni fogom itt.