A nyulacska meg a róka

Erdő mélyén, egy tisztáson sétálgat a róka,
És amit hall két jó füle: sírás az, nem nóta!
Fülel tovább a ravaszdi, honnan e zokogás,
Nyuszi hever lenn a füvön, őt rázza a sírás.

Együttérző ábrázattal lép hozzá a róka:
Amint látom, tragédia érhetett, nem móka!
Szemed kisírt, bundád csapzott, négy lábad erőtlen,
Bárki tette, szerintem, az több mint felelőtlen.

Ki volt-mondjad- ki volt az a gyalázatos beste,
Aki veled ezt a szörnyű csúfságot megtette?
Bizony-bizony róka koma, jól látod, jól érzed,
Nem hiába vágok ilyen elgyötört, bús képet.

Amint éppen, az erdőben, magamban sétáltam,
Egyszerre csak földbe gyökerezett lábam:
Árnyat látok, feltekintek, nézek megszeppenve,
Fölöttem, tornyosodik a barna-bundás medve.

Nem szólt semmit, hanem durván megragadott menten,
Hasa alá szuszakolta remegő kis testem!
Lihegett, és a testembe eleven tőr hatolt,
Mit szépítsem, mit tagadjam, jól megerőszakolt.

Feljajdul a róka koma, azt ő sem gondolta,
Hogy a loncsos tányértalpú ilyen gonosz volna!
Önmagában, s a méretek miatt is: nagy gazság!
Medve, meg nyúl? Létezik még a földön igazság?

Eldöntötte hát a róka: a medve meglakol.
Bűnhődjön az, ki egy kisnyulat megerőszakol!
Bosszút forral a ravaszdi, de sunyin megkérdi,
Mielőtt a válaszcsapást a medvére méri:

Erőszak volt, jól értettem, ezt tette a medve,
És neked ez egyáltalán nem is volt kedvedre?
Hányszor erőszakolt meg két hátsó lába között?
Pontos választ adjál nékem, szegény sorsüldözött!

Szepeg a nyúl, egyre tovább zihál csak a melle,
De színigaz válasz járja erre az esetre!
Kérded: hányszor szenvedtem két hátsó lába között?
Tegnapelőtt, tegnap, imént, sőt holnap is jövök!