Vastag fényözönben
kibuggyant az élet,
felébredt az ige,
s hirtelen testté lett.
Daloló sejteket
egy mindenható kéz
emberbőrbe terelt,
a nagy mű végre kész.
Egészséges fogsor
piros almát morzsol,
süket és vak homlesz
maga dönt a sorsról.
Minden lenni látszik,
árnyék van a falon,
a múlt lesz-be táncol,
köd hasal a van-on.
Csüggedt nap a fényét
zsíros sárba önti,
nem tud már egymásról
lenti és a fönti.
A Golgota útján
buja gaz tenyészik,
sötétben csámcsogva
habzsol a penész itt.
Sunyi, görbe karmok,
dagadt mellen érem,
kitárt mocskos kabát
gyermekjátszótéren.
Sikoly rövid élet
végső állomása,
csont országba tartó
szűk utazóláda.
Messze nyújtózkodó
kopott hamumező,
szürke virágillat,
nyirkos hústemető.
Kába tülekedés
az inferno bálba,
a pokol kapuján
kint a megtelt tábla.
Nagyszakállú ember
szétnyitva a karja,
megkeresheti őt,
aki azt akarja.
2 hozzászólás
Hú annyi annyi igazságot vélek felfedezni remek versedben.
gratulálok!
szeretettel-panka
Nagyon tetszett!Elgondolkodtatott…
Gratulálok!Üdv:Pityu