Újra érzem, amit régen,
s ahogy átkarol a határ,
kezem s a lábam a féken,
s van, hogy az idő is megáll.
Alkonyt feled a virradat,
harmonikázik a szellő,
dallamától a pillanat
könnyeket ejt, mint a felhő.
Időtlen időkig marad,
filmjeit is visszanézem,
nincs bennem szó, ami tagad,
útjait, ha újra lépem.
Szelíd napraforgótábla,
s körtáncot játszik az árnyék,
amit a mellékelt ábra
mutat: otthonom e tájék.
8 hozzászólás
Vitt, vittek magukkal a sorok, kedves Fél-X.
Nekem is ismerős e táj, otthonom a határ…
Nagyon-nagyon szép!
Üdvözlettel!
Ida
Kedves Zsolt!
Hngulatos a versed, szép tájakat írtál le jó rímképletekkel. Én is szeretem természetet, a szép tájakat. Élvezettel olvastam a versed.
Szeretettel: Kata
Kedves Fél-X1
Egy szép ihletes írás!
Nagyon tetszett!
Üdv:sailor
Szép, mint mindig! A természetet csodálatosan lehet beleszőni, az elmélkedésbe.
Marietta
Kedves Fél-X!
Szívmelengető érzés otthon járni, azon a tájon, ahol születtünk, nevelkedtünk. Ilyenkor jó ábrándozni a régi időkről. 🙂
Tetszett a versed, szeretettel gratulálok hozzá:
Zsóka
Szia Zsolti! 🙂
Miért is tűntél el egy ilyen vers után? 🙂 Tán valóban megállt az idő… valahol.
Kerülj elő rögvest!!!
Beszédesek a képek, többször is próbáltam megélni őket egyenként, az én szemszögemből is.
Csupa dal ez, csodafestmény. Csupa érzés, csodatánc.
Öröm volt olvasni. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Igazán remek vers. Gratulálok.
Nagyon kedvesek vagytok!
Restellem is magam, hogy időről-időre eltűnök, de azért itt vagyok! 🙂
Barátsággal:Zsolti