A távolból gondolok rád, Hazám…!

-A csapongó képzelet most egy szép képet fakaszt.
Benne az első gólya-fecske, mi idézi a tavaszt.
Hol a szívből szóló szeretet a Haza zengi vissza.
S az emlékezés könnyeit e drága föld beissza.

-Hol a magas szirten büszke sas tekint végig a tájon.
Miért akarod Istenem, hogy o-távolból e kép úgy fájjon
A Magyar szívek legmélyében él egy szó: a HAZA.
Mi a Magyar embernek a legnagyobb kincs, maga.

-A nyári sárga búzatenger képe is mily kedves.
S az őszi kukoricás földje, mikor nedves.
A legelső gulyák hada a nagy rónaságon.
De szép is volt a szemnek végig nézni e tájon.

-Mily zamatos is a gyümölcs, mi e földben terem.
Jó, hogy a sok szép élmény hajdan megtörtént ott velem.
De szép is volt, ha téli fehér köntösébe öltözött a táj.
Amíg élek hazámra emlékeznem nekem szívből így muszáj.

Enese 2011