Minden út a sírba vezet,
temetőbe, nem Rómába,
mindhiába borulunk rá
szeretteink sírhalmára.
Tengerré vált könnyek árja,
mécsek lángja élő vigasz,
holtak napján lágyul szívünk,
mint eleven, égő viasz.
Ma mi vagyunk látogatók,
zarándokai sok sírnak,
holnap testünk gödör mélyén,
s szeretteink értünk sírnak.
Krizantémok, őszi rózsák,
vigasztaljatok meg minket,
hadd emeljük csillagokhoz
gyászoló, szép szíveinket!
Emlékezés virágai,
segítsetek múltba látni,
eltávozott szeretteink
hűs mosolyát megtalálni!
Mert múltba hullt közös sorsunk,
s kit a halál elragadott,
ott vár minket az út végén,
ahol léptünk mind elfogyott.
7 hozzászólás
Szép rímek, jó ritmus, tetszik!
Köszönöm, Irén! 🙂
Kedves Albert!
Szomorúan szép soraid meghatottan olvastam.
Rímjeid igazán minden versben remekelnek.
Nekem is van egy Október végén c. versem, amit korábban írtam s most tettem föl az Ajánlják magukat-hoz, ma járna le, de újra fölteszem!
Szeretettel olvastam: Kata
Szinte minden évben írok a Halottak napjára verset, van hogy többet is. Most aktuális töltögetnem belőlük…
Rím, ritmus, mondanivaló, mind, így együtt: nagyszerű vers! Vitatkozni sem lehet vele, kinek van hozzá bátorsága?
Tetszik a versed kedves Albert, nagyon helyén van.
Szeretettel: Ica
Szia alberth! 🙂
Belegondoltam. Eddig én is oda tartottam, de versed arra ösztönzött, hogy ha egyet előre léptem, akkor most tegyek kettőt hátra.
Ennek ellenére teljesen nyilvánvaló, hogy én se fogom elkerülni a végkifejletet, de kapaszkodok.
Szép a versed. Engem mindig lenyűgözöl, hogy sajátos ritmusaiddal miért is tudsz magaddal rántani.
Valószínűleg verseidben a lelked is látom, az pedig szerteágazóan szép. 🙂
Szeretettel: Kankalin