A Tiszta Lelkiismeret fuldokolt
a Bűnök tengerében.
Fájt mindene, de mégsem
ordított.
Ernyedten feküdt a vízen,
s látni vélt egy csónakot…
Azt hitte látomás,
tünemény…
Ám fedélzetén szürke fény
világított,
és komótosan közeledett.
A kormánynál ült egy alak,
ajkán különös mosoly
fakadt…
leengedett egy kötelet,
amit végső erejével ragadott meg
a Lelkiismeret…
…ki megmenekült.
S a Rossz Emlékezet a kormányhoz
visszaült….
7 hozzászólás
Jó a témaválasztás, de hiányolom belőle, ami verset verssé teszi: a dallamot és a rendes rímet.
Szia!
Dallama, az lehet, hogy nincs, de rímek azok vannak benne, (még ha rendetlenek is) csak “eldugva”…
Nem baj, ha nem vers, akkor csak versoid.
Üdv: Gyömbér
Vers ez, hát hogyne lenne az. Méghozzá tetszetős. Izgalmas a téma, jó a kép, amibe zárod. Gratulálok hozzá!
üdv: banyamacs
Csapdából csapdába – ez jutott eszembe erről a versről. Meg hogy – Milyen igaz!
Rossz Emlékezet kapitány! Jó név!
Amúgy, csak jöttem a macska után…
Ő is segíti a választást (meg még egynehányan). Tapossa az ösvényemet.
Lenne még mit hozzászólnom, csak nem fogalmazódott még meg bennem rendesen! Egyelőre csak annyit: ha minden vers csak ennyire vers lenne, magam is írogatnék!
Nagyon tetszett! Kuvik
Ez -bárki bármit mond- költemény. Csak épp szabadverses kompozícióban. Attól még a gondolatritmus, a soráthajlás előreviszi, nem is akárhogy. És nem tudom megállni, hogy ne azt gondojam a végénél: “Mennyire igaz.”
Köszönöm Galev! 🙂
A lelkiismeret könnyebb útja:)))))))
Nagyon jó Kapitány!:)