Van egy madár, soha sem énekel,
De, egyszer ám… Figyelj, ha érdekel:
E szürkeség, nem egy kecses sirály,
Nem is lesz ő, soha madárkirály.
Leány, ha lenne, nem lesnék óhaját,
A szél se fújná szép aranyhaját.
De férfiként se lenne Rómeó,
Mert nem sas ő, magasan szárnyaló…
Csodálja lám, kanárik énekét,
S magában él, nem lelte kedvesét.
Barátai, mint nyáron át a hó,
Lenézi őt, a kis gezerigó.
Nem szólva már, a sarlós fecske népről,
Kik évekig nem szállnak le az égről.
Úgy véli ő, hogy akkor is megéri,
Ha életét, a szürkeség kíséri…
Békében él, hallgat ő a szóra,
Mert érzi ám, hogy jönni fog az óra…
És akkor majd, elhagy csapot-papot,
Miként a szél, szökő papírlapot.
Részegen követ, akár varázslatot,
Végzet óhaját, ős-sugallatot;
Száll hegyek fölött, fellegek alatt,
Völgyek rejtekén, mint a gondolat.
Akár az üldözött, a széllel messze száll,
Amíg egy eldugott HELYRE rátalál;
Borbolya ölén belakja rejtekét,
S immár kezdheti, véres Énekét.
Varázs… kimondhatatlan döbbenet,
Mi elringat hegyet, és völgyeket…
Fülel a lomb, és minden, ami él,
Tövismadár szebben szól bárkinél.
Veréb szökell, mereszti a szemét,
A varjú nép fölkapja csöpp fejét;
A stark-pacsirta néz, csak néz bután,
A fecske is leszáll, s a kormorán.
Hallgatnak mind, az égi madarak,
Mint lomb mögött, a megriadt vadak;
És hallgatják a vérbe áztatott,
Az egyszeri, tűnő varázslatot;
Az élet édes, égi himnuszát,
A szenvedésnek éteri dalát;
Bejárja szívek bíbor zegzugát,
A lélek belső, lengő bársonyát.
Miként a fergeteg, fölsír a dal,
Hol szűzi sejtelem, hol vad vihar.
Hol rádhajol, mint bársony permeteg,
Hol fölmorajlik, mint a tengerek.
Hogy meddig szólt, a dallamorgia,
Az egyszer élhető, liturgia,
Hogy meddig állt a vízfolyás, s a szél;
Nem tudható… mindenki mást beszél.
A legnagyobb, gyilkos tövis hegyén,
Mely dárdaként fúródott át begyén;
Mit adni tud, e dalban adta át,
Az életét fogadd el szép világ.
Egy perc… s nem énekel… nem is felel…
Maroknyi test bokor tövén hever.
Zavart a csend, zavart a hallgatás,
Amíg egy hang, akár pörölycsapás:
– Ki volt ez itt? – emígy a szirti sas.
– Nekem magas! – rikolt a fajdkakas.
– Én láttam… ő ő – a csóka dadogott:
– Dalolni nem tudott… csak hallgatott.
– Te tartsd a szád! – szikrázva int a fény,
A rétisas kövült, hideg szemén.
Horgas harag: – A k i é l n i a k a r !
N e is j u s s o n e s z é b e m a d a l !
A varjúhoz: – R ö p ü l j a s z i r t m ö g é ,
S k a p a r d e l o t t , a h o l t s a s o k k ö z é !
A szólított sietve bólintott,
És szállt legott, mint parancsoltatott.
A szóbeszéd szerint, az ég is elborult,
Amint a sok szirom, a sziklaszirtre hullt.
(Balga közhelyek, csak most kerüljetek!)
Angyalok helyett, a legnagyobb sasok
Vigyázzák álmait, s a néma csillagok.
Hát így mesélték el, kitudja már
Mikor, s kitudja hol, Tövismadár,
Halált hozó, egyetlen énekét,
Ki dalba’ szórta szét, kis életét.
21 hozzászólás
Kedves antonius,
szép és szomorú versedhez gratulálok.
Köszönöm Irénke. a
"A LEGESLEGJOBBNAK MINDIG FÁJDALOM AZ ÁRA… Legalábbis a monda szerint."
(Colleen McCullough: Tövismadarak)……….én csak Olvasom……..OLVASLAK……és Shakespeare 1.szonettje jutott az eszembe,hogy miért is?Kedves A. talán nem kell magyaráznom!Ny.
Nem kell nyaracska. Félszavakból is…
Köszönöm. a
Kedves Antonius!
Nagyon megrázó, hogy sokszor csak a halál után döbbenünk rá mekkora érték az élet!
Mindegy, még a "szürke kis madáré" is!….Egyszeri, visszahozhatatlan!
Fájdalmasan szép versedhez gratulálok.
Szeretettel:Margó
Kedves Margó!
Egyetértünk. Köszönöm látogatásod, kedves szavaid. a.
Megható – csodálatos – és gyönyörű!
Szeretettel: Kata
A versed különleges – csodálatos – és gyönyörűen gyönyörködtető.
Szeretettel üdvözöllek: Kata
Jó van na, Kata. Hiszen értem én. 🙂
Köszönöm, hogy olvastál. a
Kedves Antal!
Tegnap 3-szor, ma 2-szer olvastam el, és még nem tudom, hogy hányszor fogok visszatérni, de csendben maradok, csak elmorzsolgatok néhány csepp "esőt ".
Sajnálom, hogy kevés a csillag, amit adhatok. 🙁
Szeretettel: még mindig pipacs
Akárhogyan nézem, kedves Pipacska, ez bizony 33,33333 %-os érdeklődéshanyatlás. Nehezen fogom feldolgozni!
A csillagok nem érdekelnek. Egy „bölcs” ember szerint (aki egészen véletlenül szerénységem) a csillagok ragyogásához az éj sötétje kell.
Sokkal többet ér nekem az Ön két szép szemének ragyogása.
Na mit szósz? Kor reggel ilyen gondolatok. Képzelj el délután!
Köszönök mindent. a.
Csak gondoltam szólok, hogy ma javítottam a matematikai átlagot. 🙂 Még gyermekként láttam a filmet, melynek címe: Tövismadarak, s már akkor is sírtam rajta, miközben legalább annyira irigyelltem a lányt, mint amennyire sajnáltam. Azóta már sokmindent tudok, sőt fantáziám is határtalan, s a bölcsekre méginkább hallgatok.:) Mivel megkerestem a videót, versed nyomán, most elhoztam. Neked is tetszeni fog talán…
Szeretettel: még mindig pipacs:)
http://www.youtube.com/watch?v=P0tIAQJ_9EY
Pipacska, a piros pont elkönyvelve. Mi több, kettő. Egy a csatolmányért.
Köszönöm a.
Szépen írtad meg, mint egy balladát. Elsősorban a vers líraisága és a történet mondanivalója ragadott meg.
Gratulálok!
Alberth
Köszönöm albert. Sokat jelent nekem a véleményed. a
Általában, ha olvasok valamit, eszembe jut róla egy szó vagy egy mondat.
A versed elolvasása után, az a szó jutott az eszembe, hogy fergeteges.
Megtiszteltél nagyon. Köszönöm. a
Kedves Antonius!
Ez olyan szép, hogy most bohóckodni is elfelejtek…
Megható, mint az eredeti történet.
Most átengedem felhőruhámon az esőcseppeket…
Kiváló alkotás, fátyolos lett a sokat látott szemem…
grat. felhő
Köszönöm szépen felhőcske.
Üdv. a
Gratulálok kedves Antonius!
Nagyon tetszett az írásod.
Szeretettel: Tibor 🙂
Köszönöm szépen Tibor. Nagyon megtiszteltél.
Üdv. a