A tücsök és a hangya

Tücsök koma csak ciripelt este,
az álmos hangyát zajával felverte.
Dühös kis hangyánk, ki dolgozott a nyáron,
mérgesen kiabált hetedhét határon:
Csend legyen tücsök – kiáltja nyomban –
combod pácolom gyenge vörösborban,
hangszered megsütjük, a zenének vége! –
Mocskos kis kezeit emeli az égre.
Megszeppent a tücsök, csend lett egy percre,
hangszerét gondosan lába közé rejtve
udvariasan szól a dolgos hangyához:
Mi a baja hangya úr, ön talán naccságos?
Elhúzom kérem a kedvenc nótáját,
az esti mulatsághoz vegye fel tógáját,
járja a táncot a hangyakislány előtt,
régi trükk ez kérem és mindenki bedőlt.
Én húzom a nótát, ön udvarol hevesen,
sűrű hangyaáldást sok lurkó kövessen.
Ne törődjön semmivel csak a mának élünk,
tücsök zenéjétől felpezsdül a vérünk.
Hangyánk megfogadta az egyszerű tanácsot,
kopott tógájára húzott egy kabátot.
A tücsök homlokára szendvicset ragasztva
a kislány után indult, majdnem hogy rohanva.
Szegény kislány a válla fölött látja,
rohan a hangya és lobog a kabátja.
Rémülten szegényke szatírt kiáltott
s mindenki nézte a nyitott kabátot.
Szegény hangya csak most vette észre,
feje is elpirult hatalmas szégyenébe.
Így vonult be végleg a közös tudatba,
vörös hangyára vigyázz, ha kerül utadba,
A tücsök csak húzza, búsan szól e nóta.
Dolgos kis hangyánk térne nyugovóra.
Felröppent az álom a börtönben az ágyon,
a szatír hangyákat bizony én útállom.
A hangyakislány nyugodt, nem éri több veszély,
a tücsök oldalán táncol a kis ledér.
Bájait mutogatja, na nem éppen ingyen,
a tücsök is boldog – te vagy minden kincsem!
Az ősi mesterség jól fizet ma is,
munka helyett inkább szívj egy kis hasist.
Pénzedet költsed piára és nőkre,
ne legyen gondod a komor jövőre.
Szóval kérem, a tücsök és hangya
így került egymással rendhagyó kalandba.
Hogy e mesének manapság más lett a vége?
Az idők változnak, csak nem vesszük észre.
A tanmesék kora sajnos lejárt.
Tanuld meg kérlek, csak a mának élj,
hajtsad a nőket, a kaját és piát,
és tücsök módjára csak vígan zenélj!