Ismét volán mögé ülök, a vezetés óra várható.
„Miattad még megőszülök4” Sóhajtott fel az oktató.
Elindulok hát lelkesen, Hisz vezetni szeretek.
Vészt jósolva sietnek el köröttem az emberek
Jól ismernek, erre szoktam róni tanulóköröm
Elkerülnek, vezetésem tanáromnak nem öröm
Sávváltással megbirkzom, index ki majd besorolás
Néha kissé elszámítom, és jön a nagy fékcsikorgás
Jobb, ha vigyáz, ki vezet. Hisz most én is itt vagyok
Született sofőr érkezett, s lésznek nagy karambolok
A tábla csak javaslat, figyelni rá nem érdemes
Százhússzal haladhat, a vezetés így is érdekes.
A kanyar sajnos kicsit félrement, s járdán száguldott át a járgány
A kocsim már tropára ment, nincs is több ilyen pusztító járvány
Mikor elindultunk a vizsgabiztosnak még több haja volt
Valami talán történhetett, hisz a szíve sem így zakatolt
Megálltam hát durrdefekttel, és elájult a jó oktató
Ez a vizsga szempontjából asszem nem túl bíztató
3 hozzászólás
a rímek kicsit erőltetettek, de vicces vers jókat nevettem
Köszi, valóban kissé erőltetettek a rímek, nem nagyon vagyok hozzászokva a vicces versek írásához:)
Szia!
Ez nagyon jó, bár azt hiszem, hogy az előttem hozzád szólónak valamelyest igaza lehet.
Amúgy örülnék, ha több vicces versed lenne fenn, mint lehangoló.
ch