Dúrok és mollok tekergő agyában,
billentyűk ütéseit kongja szíve,
szeme ritmusképleten túl nem láthat,
húrként pendül meg testében az ideg.
Hangok lejtik vad, eszelős táncukat
lüktető hallócsontocskái között,
egy iránytű minden jelre rámutat
lelkében, mi titkokat rejt és örök.
Teste atomjai őrült akkordok,
minden szava elfeledett, egykor volt
géniuszok időn át kiáltása.
Vörös hangjegyek csobognak vérében,
benne titokzatos crescendo ébred:
ereiben a lét képlete árad
5 hozzászólás
Szia Balázs!
A gondolat és építése kiváló. Nekem, mint vers, a második versszak tetszik, a többi szakaszt rááldoztad érzésem szerint a gondolat kifejezésére, ami önmagában nem baj, csak engem, olvasót, zavartál vele össze kissé. Biztosan megérted, mit szeretnék elmondani a véleményemmel.
aLéb
Hűha, nagyon jó gondolatvezetés! Nekem nagyon tetszenek a szavak, amiket használsz, választékos és/vagy illik is a témához példa utóbbira hallócsontok, crescendo… egyedül a rímekkel nem sikerült alátámasztani ezt az egészet, pedig egy zenéről, zenészről szóló versben szerintem nagyon fontos lenne a zeneiség, a dalszerű forma, szépen összecsengő rímek. Látom megpróbáltad legalább a formát, a szonett jó választás volt, de valahogy mégsem sikerült. Azért ne vedd a lelkedre, ott vannak benned a megfelelő szavak – csak a megfelelő helyre kell tudni rakni! Olvastam Tőled már jobbat is, ne haragudj. (Ez se “rossz” de nem a legjobn, sajnálom.)
Üdv
Zsázsa
Magam sem tartom valami nagy számnak, spontán íródott vers… 🙂
Tanulmányozd kicsit kedvenceid csengőbongó zenéjét, és alkalmazd! Érződik rajta a hatásuk, de még nem olyan kiforrott (bár elolvasva a hozzászólásod, azt hiszem, te is érzed ezt). Mindemellett azt tudom mondani, hogy örülnék, ha ilyen szinten menne nekem a költészet, szóval minden elismerésem:)
Szerintem egy zené(sz)ről szóló versnek nem feltétlenül kell rímelnie – éljen a diszharmónia! 🙂 "egy iránytű minden jelre rámutat" – ez nagyon tetszik, viszont a végét én befejezetlennek érzem egy picit.
sok jót,
panna