"Mert mindazt, amit régebben
megírtak, az oktatásunkra
írták meg, hogy kitartásunk
által és az Írásokból származó
vigasztalás által reménységünk
legyen."
/Róma 15:4/
"Szenteld meg őket az igazság
által. A te szavad igazság."
/János ev. 17:17/
Látjátok, micsoda világ ez!?
Hol sokan veszni hagyják
a reményt, mit a szív
értékül hihetne vágyain.
Mert az a remény oda van
beírva, de mindhiába, ha
el nem hiszi e reménye
hű valóságát, mit csak az
az ember foghat fel, aki
keresi az Istent, s nem fél
attól, ami igaz. Nekünk
tudnunk kell, hogy honnan
eredünk, s honnan van
életünk! Látnunk kell azt,
ami láthatatlan, ha már
költővé lettünk, ha lettünk!
***
Mert a költőnek reményt
kell adnia e fáradt világnak!
De hogy adjon, ha maga is
alig remél egy eljövendő
tiszta kort, egy eljövendő
örök világot, amit az Isten
hoz el e földre azon
akarattal, miben bízni
tanította az embert. De lásd
meg, mindhiába, ha már
maga a költő is alig hiszi!
***
Nekünk ezt hinnünk kell,
ha már költők vagyunk, ha
vagyunk! Hiszen hogy
adunk reményt, valódit,
ami maga az élet, mi ott
rejlik minden emberi
szívben. De a költőnek
azokat a szíveket
nevelnie kell azzal
a reménnyel, amit az Isten
minden emberi szívbe
beleültetett. Mert az
ember vágyik a költő
szavára, ha vágyik a szavak
nevelő igazára. Lelni oly
valót, miben értelemmé
nemesül azon jóság, ami
maga a valóság, mi soha
nem fog elmúlni. Az ember-
nek, ki élni akar e földön
örökkön, ezen Isteni
igazsággal kell azonosulni!
10 hozzászólás
Kedeevs Zoltán!
"Mert a költőnek reményt
kell adnia e fáradt világnak"
…nem könnyü ez!
Aki kapott,annak adni is kell.Kellene!
Nem önzöen menni csak saját maga
Kedves sailor!
Köszönöm, hogy olvastad versemet s találtál benne olyat ami tetszett!
Itt e versemnél látom, hogy nem reagáltam kedves szavaidra még akkor, már 1 jó éve.
Ezért elnézést kérek!
Hálásan köszönöm jöttödet s kedvességedet, mit kifejezel érzelmeidben egyszerű művem iránt!
Szeretettel és Barátsággal Zoli Kaposvárról
céljai után!Elismerést hajszolni minden áron!
Egy érett lélek képes meglátni mire használja fel adottságait,
…hogy a mindennapokat szebbé,élhetöbbé írja le
reményt ad
…hogy mindenki egyforma,egyforma jogokkal
…néha csak egyszerüen szép képekkel érzésekkel ad ´jelet
´´elni szép és érdemes´!
Néha,ha az igazság azt kéri,feláldozza magát
Sok sok oldalt lehetne írni ezekröla dolgokról!
Léteztek az egész történelemben ilyanok,akik
tudták mit kell tenniük és tették!
Ezekre emlékezünk nem csak a költészet napján,
…mert általuk egy kissé élhetöbb lett az
Gratulálok nagyon szépés értékes írásodra:sailro
…mert általuk egy kissé élhetöbb lett az élet
Szia Zoli! 🙂
Bár én csak írogatok, nem tartom magam költőnek, mégis igazat adok neked értékes gondolataidban.
A kimondott szónak hatalma van, a leírtnak még annál is nagyobb ereje, ezért aki írásra vetemedik, ezt az erőt kötelező közvetítenie az emberek felé.
Legyen bármilyen témájú egy vers, fel kell emelnie azokat, akik rászorulnak, nehezen boldogulnak. A mostani nehéz időszakra ez különösen érvényes.
Köszönöm ezt a lélekemelő verset! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin
A szó nemes értelmében költőnek én sem tartom magam. De ennek
ellenére szívbelileg talán az vagyok, persze az is csak egy érzés, de
érzem az biztos.
Bár akiket igazán költőnek tartanak, " tisztelet a kivételnek" azok miatt
nem is szeretnék valódi költő lenni. Igyekszem olvasni díjazottakat,
de bevallom néha még a vers írástól is elmegy a kedvem úgy megvisel
az élmény. Minden bántás nélkül írom!
Kedves Kankalin, ha Te nem vagy költő akkor kí!? Persze vannak elvá-
rásaink magunkkal, s ez jó. Benned ott szunnyad a tehetség mit átadsz
verseidben szívet érintően, s ez szerintem ami fontos.
Köszönöm szépen értő olvasásod, s annak értékét mit kifejezel érzelmeidben!
Üdvözlettel : Zoltán Kaposvárról 🙂
Kedves Zoltán!
Köszönöm az erőt, FÉNYT sugárzó soraidat!
Áldott ünnepeket!
Szeretettel: Szabolcs
Kedves eferesz!
Köszönöm szépen, hogy olvastad versemet s találtál benne némi értéket!
Elnézést kérek a késői válaszért nem vettem észre, hogy nem reagáltam kedves szavaidra!
Kívánok sok szépet és jót a mindennapokhoz!
Üdvözlettel köszönve látogatásodat!
Zoltán Kaposvárról 🙂
Kedves Zoltán Reményt, erőt adó soraid jó volt olvasni ebben a szomorúsággal teli napokban. Áldott Húsvéti Ünnepeket! Éva