két kezembe fogtam a Napot
megráztam
az éjbe szórtam ezer csillagot
szemedben szivárványt találtam
kiszabadítottam
hogy boldog légy csak azt kívántam
végig jártam a hideg űr tereit
rájöttem
a boldogság semmin nem segít
érintésemmel tüzeket gyújtottam
csodáltam
mégis mindet hamvadni hagytam
átléptem hazudott korlátokon
megértettem
sehol nem vagyok és nem is lehetek otthon
futottam és reméltem előbb oda érek
felismertem
sehová nem jutok ameddig félek
lefeküdtem és vártam a végzetet
éreztem
a célom hozzám elérkezett
4 hozzászólás
Kedves Koma!
Ez a versed is egy csoda! 🙂
Nagy örömmel olvaslak, nagyon tetszenek a verseid!!! Írj még sokat!
Üdv: “B.”
Szép napokat kívánok!
Szervusz Akrobib!
Örömmel tölt el, hogy szívesen olvasol. Ígérem egészen addig fogok írni, amíg úgy érzem, hogy van mit, van miért és van kiért… 🙂
Köszönöm.
Üdv: koma
Itt megtalálsz.
http://www.verselo.gportal.hu
Kedvs Koma!
Igen adtal, meghozza igen szepet! Es bizony nagy igazsagot is irtal, ami kivaltkepp tetszik nekem. "sehova nem jutok ameddig felek!" Ez igy igaz. Gratulalok!rülök, hogy olvashattalak.
Üdv.:
hamupipö
Üdv!
Van benne két momentum, melyekkel nem értek egyet: "sehol nem vagyok és nem is lehetek otthon"; "a boldogság semmin nem segít"
Ennyi mindössze, de ez inkább filozófiai ellenvetés, mint verstani, még ha egy mű tartalma annak a lelke is. Úgy gondolom, érdekes és élvezetes alkotást hoztál létre. Tetszett. (:
Köszönöm, hogy olvashattam!
Szépeket!
Colorado