Agyagtáblák dicsérete

Hol van régi dicsőségünk,
hol, feledett titkaink?
Romok alatt ős-kultúránk,
de Földünk őrzi álmaink.

Agyagtáblák, régi könyvtár,
ugye van, mi megmarad?
Mire majdan nap világít -,
feltámad az ég alatt!

Gilgamesnek ősi népe,
nem vesztél el, jó hír ez!
Árpád őseinek vére,
büszkeségre kötelez…

Áldott anyag, égett agyag,
tartósabb, mint a szikla-kő!
Ősi információt hordó,
nem bír véle az idő.

Tűz, víz és szél nem árt neki,
sötét földnek mélye sem!
Mi célra lőn, azt hordozá,
múltaknak kútjából üzen…

Énlil Atya népe él még,
itt van, bár fogyatkozik…
Ős-gyökerét megtalálta,
mely érette dolgozik.

Ott van az örök életnek vize,
mélyben, vén-cédrus alatt,
Szunnyadó, de nem apadó
tiszta forrásunk fakad.

Kapaszkodj múltadba magyar!
gyökértelen nép ne légy!
Ha nemzetünknek nincs emléke,
a legnagyobb veszteség!

Ne higgy külső ámításnak,
nem nyújt kezet veszteden!
Őrizd lelked szent kincseit,
ebben ne légy esztelen!

Legyen hited, higgy magadnak,
nézz hátra, és láthatod;
Őseid mennyit küzdöttek,
hogy magyar légy! áldhatod…

Áldhatod, hogy gondoskodtak,
őrlőkő sem törhet szét!
Játékszer, mi súlyos malom,
mert örök e nemzedék!

Mi a magyar testamentum?
ősidőből -, őserő…,
Evangélium ez, jó hír!
meglepődsz -e? meglelő…

Örök életnek a füvét,
hős Gilgames lelte meg.
Bár egy kígyó csente tőle,
írott szó van -, rengeteg…

Elszáll a szó, az írás megmarad,
dolgozván a tábla háza,
Míg a hordozó agyag -,
munkája nem volt hiába…!