Átvirrasztott éjszakák
ti vagytok a tanúim
milyen ridegek tudnak lenni az ágyak egyedül,
haszontalan jószág
nem kegyelmez – megvet,
mind a szélén ülnek kik szerettek,
révülten néznek, szinte meg sem ismernek,
de azért a bibliára megesküdnek és döntenek
– bűnös, kapcsolataiban vétkezett,
lepedőm lengetem, kegyelmet kérek,
felejtsetek – ne kísértsetek,
elég nekem ez a hideg fekhely
– én csak éltem.
2 hozzászólás
Kedves Yudit!
Mintha a magány és a lelkiismeret vívna itt csatát. A beszélő maga is felelősnek érzi magát múltbéli tetteiben, de fölmentést kér. A kép meglehetősen túlvilági, egy lidérces álomra emlékeztet; érdekes ábrázolás, és jó is. Épp ezért tetszik a versed.
Üdv: Laca 🙂
Kedves Laca, igazad van… vívódás.