csörtettek a vadkanok
vérszagra a bozótból,
lesték a gazdag koncot,
amit sietve hagytam ott.
A falka esküt tartott röfögve,
bosszút lihegve, fröcsögve:
„széttépjük a gaz csapodárt,
ki a csodás nőt csak csalja,
hogy még írmagja sem marad!”
Ne féltsél kicsi drágám,
visszajövök hosszú útról
ló halálban hamarosan,
égig lobognak a gyertyák
víg kacajjal, zeneszóval.
Mindenki derülni fog
borozgatva, mulatozva,
de a vadkanok fejét
egyenként teszem eléd
az ünnepi asztalunkra!