Szórja a szél a tegnapot,
Egy elkésett régi dallamot…
Olvasztott kérgem
Lehull szerényen,
Énem kutatva
Szállok a fényben.
Hajlik a lélek a fák alatt,
Tán ikertestvérem
E fűzfonat.
Virágos rétemre huppanok,
Talpam
Sárgítják pitypangok.
Cinegék,
Békák és kócsagok,
Koncertjén
Mámorba olvadok.
Fájdalmat
Röppentve sóhajtok,
Idézve régi
Sok bús napot.
Feledni
Könnyeket hullatok,
Fűszálra
Szárnyakat sóhajtok.
Álom öblében,
Ha csobbanok
Egy keringőt véled is táncolok.
Olvasztott kérgem
Lehull szerényen,
Énem kutatva
Szállok a fényben.
Hajlik a lélek a fák alatt,
Tán ikertestvérem
E fűzfonat.
Tán feledni kéne e dallamot…
Fülembe dúdold a holnapot.
4 hozzászólás
A csudába is, tetszik ez nekem, kedves Angie! 🙂
Lelke van, ritmusa, és mesél, tán még ringatóztam is olvasása közben. 🙂
Köszi Pirospipacs 🙂
Félve tettem fel, gondoltam jön majd a kemény kritika, hogy bugyuta dalocska, de engem is ringat.
Szeretettel: Angie
Kedves Angie!
Emlékeket ébresztett bennem a versed, sőt, ahogy olvastam úgy éreztem mintha magam írtam volna, annyira visszavitt a múltba, felelevenített bennem régi élményeket…
Nagyon-nagyon tetszett, olyan hitelesen adtad át… Lélekemelő volt…
Szeretettel
Ida
Igen Ida, ez egy kedves emlékfoszlány nekem is, időutazás 🙂
Szeretettel: Angie