Volt egy kanászfiú,
az útra kiállott.
Vett egy nagy levegőt
és farkast kiáltott.
Jön a farkas, itt van!
– jajgatva ordított.
Pedig nem jött egy sem,
így nagyot lódított.
Szalad a lakosság,
villát, karót ragad.
No, te vén toportyán,
most ott hagyod fogad!
Ámde kis kanászunk,
hasát fogva nevet…
Jól rá lettek szedve
a buta emberek!
Ez megtetszett neki,
másnap mit kitalált.
Egy egész falka jön!
– eképpen kiabált.
Kapát, kaszát fogtak,
köveket gyűjtöttek.
Persze a farkasok
elő mégsem jöttek.
A kis kanászfiú
hahotázni kezdett.
De már az emberek
mérgükben remegtek.
Meglásd, ráfizetsz még
erre a tréfára,
Sokba kerülhet majd
az ugratás ára!
Farkas falka jött le
a hegyekből télen.
A kis kanászfiú
épp kinn járt a réten.
Kiabált, segítség,
jönnek a farkasok!
Ám nem hittek neki
most már a lakosok.
Bolondot te többé
belőlünk nem csinálsz.
Még csak ki sem nézünk,
hiába kiabálsz!
Másnap csak csizmáját
találták a népek.
Így lett vége sajnos
a kanász legénynek.
Ne incselkedj te sem,
vigyázz a szavakkal!
Komoly tanulság ez
és nem mese habbal!
4 hozzászólás
Szia!
Ez már csak így van, ha becsapunk másokat, többet nem hisznek nekünk. Tetszik a versed.
Szeretettel: Rozália
Tanulságos mese,
Sok -sok igazság van benne…
Kedves Rozália!
A lényeg az, hogy a hazugságot egy idő múlva úgy elkönyvelik valakiről, hogy amikor igazat mond, akkor már senki nem hisz neki. Így járt a kis kanász is.
Üdv.: Alberth
Kedves Dóra!
Ez a történet egykor nagyon ismert volt. De nemrégiben felkerült, s voltak akik nem ismerték. Ezért úgy gondoltam, versbe szedem, hátha ezzel is ellene megyek a feledésnek, mert nagyon tanulságos esetről szól.
Üdv.: Alberth