küldök egy régi verset, kicsit átdolgozva,
egy új verset akartam írni a számodra
hogy emlékszel e még, egy régi barátodra?
Ezerkilencszázötvennégy fagyos reggelén
ott valahol messze, városnak a szélén,
Február harmadikán egy hideg téli nap volt
a szemétdombon egy kis kakas kukorékolt.
A város dobosa hangosan verte a dobját
a kakas sem várta, hogy őt külön hívják,
apraja, nagyja a központi térre szaladt
emelt büszke fővel ő, az első sorban haladt.
Debrecen polgárai most nagyon figyeljetek
egykoron ismeri fogja, az egész világ e nevet,
egy neves embert küldött Isten ma mihozzánk
és büszke lesz még őrá, a mi magyar hazánk.
A kis Albert azonban ezt ő mind átaludta
habár én azt gondolom ő már akkor tudta,
álmodozott azon, mit is írjon majd nekünk,
hogy a verseivel örökre, itt maradjon velünk.