csiga-úton ballag a forduló idő.
Az úton a hegyek elmaradnak.
Tetején: lágyan nő, mi nő.
Felérheti ésszel a vándor,
Nap koronázta ösvény a palást.
De hegy-tető padlássá mered.
Mélyén: pincéből kap falást.
Szendén felmotyog a király,
nem felelnek vacogva a szirtek.
Ura ő mindnek, mi négy.
Négy éj: négy bestia lép színre.
Északon –vakon- megmoccan a Nap az éji szagon.
Oroszlánnak hangja dörren, a táj elhallgat, szinte hökken.
Nap belében le-lelibben, gyémánt sörény, szeme ében.
Szőrén arany, szikrát pattan, s lehuppanva megáll nyomban.
Nyugaton – egy levél billen az erdei utakon.
Párduc lehelete kígyózik két áspis ölében.
Vérhomály szendereg a fák között, sűrű levével.
Egy kígyó az éji lombokon. Szép, mint a fog-ölelte íny. Csókol, susog.
Délen – szörnyű csoszogás a tű fokán.
Keselyű-madár egy kútból rútul hányja fel önmagát.
Epe-ízű seprű-mozzanat, ahogy hatalmas tollával vájja a porokat.
Bomló, finom falat, a mélyből hoz meszet, mi ráragadt.
Keleten – zord alak. Nemesen lépdel pusztán
a bika. Szügye dülled, néha megremeg, ahogy a
mindenség ügye benne lengedez. Szarván zefír csilingel,
szemében mérges azúrban ég tükre vet láncot bilinccsel.
Az úrban felfedi magát a csend,
kint forgó szél belső szem-pontba fordul át.
Minden önmagát teremti le.
„Héj-éj: forrj új ruhát.”
Égi pár áll ott, hol vándor, király megbukott.
Mégis párállott Hold-éjen az ég, hol Nap-szem: csukott.
Áldott császárnő, ki a mindent egybefogja,
Áldott császár, ki a semmit részekre osztja.
Szent birodalom ez, szinte áldomás.
Pedig csak
állomás
.
4 hozzászólás
Hmm próbáltam képileg értelmezni a sorokat, de belezavarodtam, szerintem vagy túl elvont, vagy túlírt, vagy pedig velem van a baj, kérlek ne vedd zokon, ettől még más gondolhatja, hogy na igen, pedig ez egy klassz vers, tele képekkel, csak hát én nem látom (érzem) tisztán.
Ne haragudj ezért rám!
üdv. panka
Szia panka,
köszönöm, hogy megosztottad, mit kelt benned ez az írás. Én is néha túlírtnak, néha meg túl egyszerűnek látom, kevésbé formáltam tudatosan ezt a verset, mert azzal próbálok kezdeni valamit, ami mocorog bennem. Egyébként érdekes, mert a fejemben van egy egyértelmű kép, mozzanat, amit le akartam írni, de az elveszik a rengeteg kép és a szavak között 🙂
Kedves Gergely!
Én sem állítom, hogy teljesen letisztult bennem a kép, amelyet versed keltett életre, és mégis, a körvonalakban ott van egy ősi kép, kristálytisztán, ezt pedig nem kell szavakba önteni. Egyszerűen, tömörségében jó. Köszönöm.
Szeretettel: Szabolcs
Kedves Szabolcs,
köszönöm a megosztásodat. Ha a körvonalban ott van valami, végtére is az ad formát bárminek, akkor a szubjektíven túl ott lehet valami közrefogó. Azon gondolkodtam el, hogy akkor mi a háttér? 🙂