Egészen térdig ér a hó,
a téli szél fáradtan fú:
a templomunk harangja szól,
szavad maradjon suttogó,
az óév haldokolva múl.
Óév, nem halhatsz meg,
készséges és meleg szíved
oly éltetőn ölelgetett,
Óév, nem halsz ma meg.
Haldoklik és nem mozdul,
nem fogja a hajnalt látni.
Nincs élete az éjen túl.
Barátot, szerelmet adott csak úgy,
s az újév lám el fogja venni.
Óév, most ne menj el,
olyan régóta vagy velünk,
öröm, mit megadtál nekünk,
Óév, még ne menj el.
Színültig töltve a pohár,
vidámabb évünk nem lehet.
Szemeid homályosak már,
ellened halálodra vár,
barátom, nem mehetsz.
Óév, nem halhatsz most,
lelkünk veled sír és nevet,
a felem halna meg veled,
ha meg kéne halnod.
Bár tréfákkal voltál tele,
de mind e tréfa véget ér.
ha látni, amint halsz bele,
amint utódod ér ide,
közelg halálodért.
A sors ilyen kemény.
Az éj hideg, de csillagos,
az újév boldog és zajos,
miatta nincs remény.
Nehéz a lég a hó felett,
kakas kiált az ég felé,
az éj merészen illeget
tücsökzenére fényeket,
már nemsoká éjfél.
Ha múlsz, kezed fogom.
Semmi sem drága, ha kéred,
mondd, hogy mit tehetek érted?
Szólalj meg, vén barátom.
Az arca sápatag, sovány.
Sajnos íme, elment.
Szemét lecsukva látja ám
ki lép ki teste ajtaján
s vár sorára szemben,
ajtaján a hóban.
Egy új láb lép a padlón, barátom,
új arc néz az ajtóból, barátom,
új arc az ajtóban.
ALFRED TENNYSON – THE DEATH OF THE OLD YEAR
Full knee-deep lies the winter snow,
And the winter winds are wearily sighing:
Toll ye the church-bell sad and slow,
And tread softly and speak low,
For the old year lies a-dying.
Old year, you must not die;
You came to us so readily,
You lived with us so steadily,
Old year, you shall not die.
He lieth still: he doth not move:
He will not see the dawn of day.
He hath no other life above.
He gave me a friend, and a true true-love,
And the New-year will take ’em away.
Old year, you must not go;
So long as you have been with us,
Such joy as you have seen with us,
Old year, you shall not go.
He froth’d his bumpers to the brim;
A jollier year we shall not see.
But tho’ his eyes are waxing dim,
And tho’ his foes speak ill of him,
He was a friend to me.
Old year, you shall not die;
We did so laugh and cry with you,
I’ve half a mind to die with you,
Old year, if you must die.
He was full of joke and jest,
But all his merry quips are o’er.
To see him die, across the waste
His son and heir doth ride post-haste,
But he’ll be dead before.
Every one for his own.
The night is starry and cold, my friend,
And the New-year blithe and bold, my friend,
Comes up to take his own.
How hard he breathes! over the snow
I heard just now the crowing cock.
The shadows flicker to and fro:
The cricket chirps: the light burns low:
’Tis nearly twelve o’clock.
Shake hands, before you die.
Old year, we’ll dearly rue for you:
What is it we can do for you?
Speak out before you die.
His face is growing sharp and thin.
Alack! our friend is gone.
Close up his eyes: tie up his chin:
Step from the corpse, and let him in
That standeth there alone,
And waiteth at the door.
There’s a new foot on the floor, my friend,
And a new face at the door, my friend,
A new face at the door.