Oly messze délen, sziklahegyek között
Őrködsz te csöndben szép Granadám fölött
Napfényes oszlopokba zárva
Régfeledett ima áldja Mekkát
Hófödte csúcsok festik a hátteret
Vérző vörösnek, mit faladon vetett
Megsebzett alkonyat palástja
Képzeletem beszökik ma hozzád
Mennybéli kerted bokrai közt lesem
Mint barna kislány szendereg édesen
Hűsítő medencéje partján
Meztelenül érte őt az álom
Selymek és párnák, andalúz szőttesek,
Kelyhek és márvány többé nem kedvesek
Csak e bakfis gyönyörűség nékem
Ében haja teljesíti létem
Ő csinál térből helyet és életet
Tőle lesz élő az, mi csak létezett
Alhambrám, női lélekből állsz
Nélküle kastélyod csupán kőváz