Álmatlan éjszakán

Alszik az éjszaka,
virraszt a csend,
holt szerelmeim árnyéka
fel-feldereng.
Nyitott ablakomon
belép a szél,
matat íróasztalomon,
felkapja a papírhalmot,
de nem tépi szét.
Körbetáncolja a szobát,
fülembe súgja titkait,
tovább suhan az ablakon át,
kacagva még visszaint.
Ásít a csend.
Hallani vélem kedvesem szavát,
„Aludj szívem, aludj tovább!”
Eső kopog az ereszen,
füttyent a vonat messze,
belehasít a csendbe.
Gyűrött az álmatlan párna,
mocorog a lárma.
Libben a függöny fodros szárnya,
vihar dühöng – fénylik a villám,
dörög a menny.
Pirkad a hajnal,
földre teríti bársonyát,
borzong, magára húzza paplanját.
Alszik tovább az éj,
fáradt a csend.
Aludj te is tovább, kedvesem!

.