Ilyen a sorsom, emberek,
álmatlanságtól szenvedek.
Egyszer egy rémes éjjel ért,
reám tört akkor sok lidérc.
Azóta álmom elrebben,
a plafont nézem éberen.
Nyugalom nem száll vissza rám,
éberen fekszem ezután.
Nézem a függönyt dermedten,
homályban néha meglebben.
Valami árnyék erre jár,
halvány fuvallat hangja száll.
Pirkad az ég már odakinn,
elhagytak engem álmaim.
Látom az éjjel már oda,
álmatlan telt az éjszaka.
Nappal feltörnek vágyaim,
térjenek vissza álmaim!
Ha ágyba bújok este majd,
az álomrózsa tán kihajt?
2 hozzászólás
Kedves Albert!
Úgy létszik a te álmaidnak szüksége van a szép holdvilágos nyári éjszakákra. mert a késő őszi éjjelek, élhajtják öket. Ilyenkor segit, ha mi az ágyunkba, a takaró alá, magunk varázsolunk, reményteljes, romantikus szép langyos nyári éjszakát, odahivjuk, vagy ha mi magun átcsuszunk szeretett párunk takarója alá, akkor nemsokára beköszönt nállunk is a meleg nyár, és egy idő mulva, még a téli takaróra se nem lessz szükségünk, azt is lerúgjuk magunkrol. Hidd el. ez nem mese, hanem sokszor átélt, és kipróvált és bevált valóság. A tartalmátol eltekintve, a versed mint mindig tökéletes, mindegy, hogy milyen témát dolgozol fel, olvasása csak örömet jelenthet.
üdv Toni
Kedves Toni!
Látom a keletkezési dátumokat általában megnézed. Nagyon jó a tanácsod álmatlanságra.
Örülök, hogy itt jártál! 🙂
Üdv.: Alberth