Havazik ,s lelkek fátyla hull a földre,
könnyezőálomtól ittas napsütésre.
Halkan még mosolyog a sorsunk,
elcsukló hangunktól,
remegő fehér-tükrű égboltunk.
Álmoktól halk még
By AlkonyiBy AlkonyiBy AlkonyiBy AlkonyiHavazik ,s lelkek fátyla hull a földre,
könnyezőálomtól ittas napsütésre.
Halkan még mosolyog a sorsunk,
elcsukló hangunktól,
remegő fehér-tükrű égboltunk.
5 hozzászólás
Szia Alkonyi! A téli képek mesteri ábrázolása és a belső "én" kapcsolata! Akkor is, ha ez az "én" itt "mi" -ként jelentkezik. Az elcsukló hang és a remegő fehér -tükrű égbolt ezt mutatja! Tetszik ez a versed (is)
Szeretettel üdvözöllek: én
Nagyon jól látod Mester 😊
Szerintem ezt kevesen éreznék ìgy a versemből ki.
Igen az én, itt a mi 🙂
Hihetetlen vagy 🙂
Kezded ismerni, hogyan forgatom a pennát 🙂
Örültem Neked.
Szeretettel: Alkonyi
Szia Alkonyi! A természeti es a emberivalóságot ügyesrn összekapcsoltad. Mindkettő sorsa azonos. Szép verset írtàl ezúttal is. Barátsággal: Madár.
Bizony 🙂
És ez egy nagyon érdekes körforgás 🙂
Tavasz- ősz
Nyár-tél
Örülök,hogy olvasod ìrásaim 🙂
Szeretettel: Alkonyi
Szia Alkonyi!
Szép versed
köszönöm, hogy olvashattam.
Zsuzsa