szememben szikrázó arany,
messzeségbe hulló szavam
gyöngy szövetbe álmot mintáz,
apró képeket látok, csendet
szeretőn szövő árnyakat,
félőn féltve jövendő álmomat
lágy selyem-takarót, mely fed,
ha lehetne kérnék szárnyakat,
mert hangod hív szüntelen,
hunyó pillám könnyet ereszt,
oly mesze vagy, a gát átszakad,
álomba sírtam szerelmem,
s a hold is szemlesütve pislákol,
könnyem közelebb varázsol,
s fényt lehel a reggel testemen.
10 hozzászólás
Szép szavak, remek alliterációk, tetszett Zsu! Üdv: én
Szia Te 🙂
Örülök, hogy visszatérő olvasómként köszönthetlek.
Szeretettel: Zsu
Nekem is tetszett Zsu, most főleg az első sor! 🙂
Szeretettel: Fredrick
Köszönöm Fredrick, örülök, hogy mindig megtalálod verseimben a neked tetsző sorokat 🙂
Szeretettel: Zsu
Azt kommentálom, ami tényleg tetszik… 🙂
Én is örülök!
Üdv: Fredrick
Helyes:)
Én is így teszek:)
Szeretettel: Zsu
Szépen álomba ringatod magad, kedves Zsu.
Ez igazán, kiemelkedően szép lett, nagyon tetszik!
Szeretettel!
Ida
Drága Ida !
Nagyon szépen köszönöm:)
Örülök, hogy tetszik és annak is, hogy kiemelkedőnek gondolod:)
szeretettel: Zsu
Kedves Susanne!
Szépen kifejezett belsö érzéseidre
garatulálok!
Szeretettel:sailor
Kedves sailor !
Köszönöm, hogy megtiszteltél látogatásoddal és kedves szavaiddal:)
Szeretettel: Zsu