Alszol s én őrzöm nehéz álmodat,
vétettünk, de csak te vagy áldozat,
kínjaink fagyott szárnyú madarak,
halk sóhajként csapódnak az ablaknak.
Hideg csend mardossa néma lelkemet,
szemed pajkos napfényként integet,
lépteim zaja a semmibe vész,
fátyolon át tested távolodni kész.
Alszol s én veled élem álmodat,
rám telepszik, mint fekete kárhozat,
hideg csókjaid megölik a vágyat,
jégvirágot karmol arcunkra a bánat.
8 hozzászólás
Szép képek a szomorú versben…
“jégvirágot karmol arcunkra a bánat.” – ez volt számomra a fájdalom legszebb kifejezése… (persze egy forró csók, és már el is tűntek azok a “jégvirágok”)
Még annyit hozzátennék, hogy ez a vers “Egy büszke férfi” tollából származik, aki azt hiszi, hogy csak a másik az áldozat… ha így lenne, ez a vers nem született volna meg…) (…ezt persze csak az olvasó gondolja….:) )
Üdv: Gy.
Szia:)
Ollvastam a versed, és fájt!Éreztem a fagyott szárnyú madarakat, éreztem milyen áldozatnak lenni, és tudom milyen ha a lépteim zaja a semmibe vész.Ha a csók már hideg, akkor a jégvirágot mit az arcunkra karmol a bánat, már nem hűtti fel….vagy ha még is, mély seb marad utána a lelkünkön!Gyönyörű a versed!
Szeretettel:Kriszti
Szia Leslie! Ez isteni vers! Fantasztikus, micsoda érzések és képek járják át a versed. Főleg az utolsó sor szúrt szíven… Nagyon-nagyon jó! Gratulálok!
Nem enged álmodni a versed, annyira fájsz benne, miatta.
Hanga
Számomra ambivalens érzéseket tükröző, mély gondolatokból álló versedhez gratulálok!
hamupipő
Ehhez csak gratulálni lehet..
Üdvi: d.p.
Fájón szépséges gondolatok, nagyon tetszett, gratulálok!:)
Ezt a versedet felvettem a listámra, hol a mai modern költészet gyöngyszemeit örzöm. További sok sikert, és alkotó erőt.
NcC