G. Jáger Teréz sírjánál
Halk reszketés fut át a lombokon
titokzatos búbánatot kavarva.
Bús őszi délután a szél nehéz,
örök álmot hozott, zűrzavart.
Kiszáradt torokban kapar a kín,
a szív fájdalmai egyre csak nőnek.
Tiszta, szent csönd borul palástként
fejed fölé, s lesz örök sírboltod,
mely kísér végtelen hosszú utadon,
hol fehér köntösben táncolnak az angyalok,
hol üres a lég, s kihalt már a szó is,
hol hangtalan sápadtság körülölel.
Anyafölddel bár tested elfedik,
leszel mégis úszó árnyékbarátom,
kísérsz hosszú keserves éjjeleken,
hol ünnepelnek sötét kóbor árnyak,
halvány gyertya fényénél hallgatom,
motozásod, mely réveteg reggelbe ér.
Az öreg óra megállt, pihen a falon,
elhaltak vidám csengő bim-bamok.
Poharad alján nyújtózva pihen italod,
szomjad vele többé már nem olthatod.
Tükröd takarják súlyos bársonyok,
s őrzi majd arcod titokzatos taván.
Nem békülök meg, hisz békesség
az élőknek nem adatott meg. Siratlak,
s fájdalmam egyre érik: jajjá, könnyé,
lelket feszítő bánattá, kongó ürességgé.
Már nem látlak, nem hallak, elvágtattál
Szent Mihály lován, most égi vendég lettél.
6 hozzászólás
Szívszorító szép megemlékezés!
szeretettel-panka
Köszönöm drága Pankám!
Tudod, már nem volt szerencsém ismerni személyesem Terikét, de a LIM tagja volt anno, amikor oda kerültem… Állítólag a temetésén is elhangzott írásom.
Örülök, hogy olvastad!
Ölellek: Tünde
Kedves Tünde!
Magasztos, szép megemlékezés.
Szeretettel
Emese
Köszönöm Emese szavaid!
Örülök, hogy olvastál!
Szeretettel láttalak: Tünde
Drága Tünde!
Levettél a lábamról ezzel a szép megemlékezéssel.
Minden elismerésem.
Szeretettel:
Millali
Köszönöm drága Millali!
Már régebbi, de nézgelődés közben ráleltem a mentések között…
Szeretettel láttalak: Tünde