Ezüst tálcán vittem
Szívem elébed
Angyalszárnyon a lelkem
Neked adtam mindenem
Mert pénzem vagyonom
Soha nem volt
A szívem, a lelkem
Volt nekem
Én ezt adtam örökre
Ezeket pénzért nem veheted
Te mégis egy szürke nap
Mindezt sárba dobtad
S a szívemet akkor
Jól meg is tiportad
Lelkem eldobtad
S te mosolyogva nézted
Ahogy mint egy állat
Lassan elvérzek…
4 hozzászólás
szia!
Önmagad adtad, szárnyallni vágytál, de repülésed megtörték…
Nekem ezt a godolatsort fejti ki írásod!
üdv
leslie
Szia!
Tudod..neked igazad van Leslie!
Köszi!
Üdv!
Zsolt
Jaj… az az utolsó pár sor… olyan szomorúságos – sajnos –
Remélem, lesz vidámabb is – mert remélem, ilyen az élet! 🙂
Majd meglátjuk..lesz e vidámabb is:)))
KÖszi, hogy olvastál!