Téged láttalak álmomban
Hóköntösben, fátyolban
Titkok övezték léptedet
Szellő súgta jöttödet.
Megbabonáztál lényeddel
Vibráló szépségeddel
Elmenekülni nem tudtam
Kővé váltam álmomban!
Ajkaid arról suttogtak
Holnap, holnap, meglátlak!
Csalfa a hajnal, nap mint nap
Reményeim meghalnak.
Álom vagy, vagy egy érző lény?
Éjszakámban csillagfény?
Holdudvarodnak tájékán
Nekem nyílik hajlék tán.
Ki vagy Te? Egy angyalleány?
Nem csábító, csalfa, vak árny?
Eltűnő, vad illúzió
Játszi, könnyed, nekem való?
Nem számít, csak egy a lényeg:
Minden éjjel lássam fényed
Elvarázsolt, édes álom
Minden éjjel őt kívánom!
(Susogták a falevelek
Duruzsolták vidám legyek
Hogy kinek szólt ez a "szonett"
Úgy hívják a Kedvest: Anett!)
7 hozzászólás
Szia Art!
Izgatottan olvastam végig a ritmusos versikét, a végén meg letörtem kissé, mert rájöttem, nem most írtad.
Azért vidám és aranyos!
Gratula!
Szeretettel: Kankalin
Szia!
Nagyon kedves szép vers, bár már régen írtad, de még az emléke biztos benned van. Gratulálok!
Barátsággal Panka!
A versed szinte megidézte számomra Vörösmartyt és Csokonait. Jó volt olvasni. Ha a lány nincs is már sehol, szerencsére maradt utána ez a jó kis vers, ami ugyan nem kifejezetten szonet, de mindenképpen egy nagyon dallamos, játékos költemény.
Nagyon kedves dallamos és felemelő a vers. Jó ilyen könnyed költeményeket olvasni. Szép a tartalma, kár hogy már seholsincs…
Aki ilyen szépen tud verset írni, az sokat tegyen föl nekünk, hogy olvashassuk.
Üdvözlettel: Kata
Szió!
A múlt emlékként marad meg, már akiben. Ha ez az első ihletadó pillanat az életedben, megnézem a töbit is, mert ez nagyon szép lett! Jók benne a rímek, a témája és a képek is. Teljesen bele tudja magát élni az ember! További hasonló jó ihletet neked, szia!
Eddie
Kedves Art!
A valódi szerelem mindig kézzelfogható, érezhető, bizsergéses-bénítós, zavarba ejtő.Ilyet kívánok Neked sok szeretettel:
Harcos
Sziasztok!
Nagyon szépen köszönöm a biztatást, hozzászólásokat.
Nekem az az egyik elvem, hogy mindenből hozzuk ki a legjobbat, a szerelmi csalódásból, fájdalomból speciel azt, hogy olyan állapotban jobbakat tud az ember írni, mint normál állapotban. 🙂
És a sebeket az idő begyógyítja, az ember évek múltán már csak mosolyog régi tévedésein/vágyain, de az akkor megírt versek megmaradnak. És ha vissza akarom idézni az elmúlt érzéseimet, csak előveszem a verset…
Bár a versforma valóban nem szonett, az Anettre csak ez rímelt. 🙂 De pótlólag idézőjelbe tettem. 🙂
Üdv: AV