Ma bronzból öntök rímeket
Megörökítve antik éveket
Emberek sorsát formálom versbe,
Az idő forgásából ki ne vesszen,
Kikről nem formáznak szobrot.
Versem legyen bronz-robot,
Bronz robot, antik ötvözet,
Igába fogott ökröket,
Virradattól hajtók csokra,
Az idő kemény foglya.
Legyen kikalapált eke,
Hajlott hátú termete,
Emlék szoborba,
Mely imitt, amott csorba.
Emlék-szobor kasznik tetején,
Vályogfalak között, rajtuk nádfedél.
Kicsiny ablakból pislákoló gyertyafény,
Asztalkörül háromlábú szék,
Rajt megtört vörösbarna arccal,
Fáradtságos harccal,
Érc-sorjás kézből fordul a kanál leves,
Izzadságtól fűszeres
A levegő.
Az asztalfőn bajuszos a legény,
Bajszáról zsír kacsint az asszony felé,
Mikor az fel áll,
Ráncos szoknyát vonszol maga után.
Vas lábost tesz az asztalra,
Benne tört paszuly, alatta tészta,
Fakanállal bele kever,
Előbb a bajszosnak mer.
A többit odább teszi,
Hol tíz gyerek vár, majd szedi
Kézzel, szájába az ételt.
Mint orgonasíp sorban,
Bronzkötésben oldva,
Könyvet soha nem látott szemek
Már munkában roskadt gyerekek.
Komódon: karcsú bugyorban dagad a szegénység.
Lassan csitul az éhség,
Gyertyafény kihuny az asztal közepén,
Álomba dől az élet szalmazsákok tetején.
A kasznin por őrzi antik évek búját.
Vakaródzó kutyák a Holdat, múlatva ugatják.
8 hozzászólás
Nagyon tetszett a versed. Mintha egy régi falusi család estjét mutatnád meg nekün, nagyon szép, életszerű képekkel. Nem bántásként mondom, de nekem olyan József Attillás, talán ezért olyan csodálatos. Örülök, hogy olvashattam.
Üdv: József
Kedves József!
Örülök, hogy ennyire tetezett! Nem minden nap kap az emer ilyen megtistelő elismeréest, mint ahogy ez tőled kaptam, ha József Atilát juttatja versem az eszedbe, akkor az igazán megtisztelő.
Köszönöm szépen az olvasást és ahozzászólást.
Szeretettel: marica
Emberi sorsokat bronzba önteni nagyon hálás művészet.De tollad alatt szerintem igen szétfolyt a "bronz",valahogy nem köt össze eleje a véggel.Pedig van benne néhány meglepően és izgatóan csodás ötletes kép,de az egéyz mikntha csak leírás lenne,minthamegénekelnéd dicsőitenéd a szegénységet.Hiányzik a sóhajtás.
Üdvözlettel!
Kedves gyogyo!
Köszönöm szépen, elgondolkodtató véleményedet. van igzságod. valóban hiányzik a sóhaj4 Az elfásult, rménytelen emberek nem sóhajtoznak, bele nyugszanak sorsukban , mert sok hábavaló törekvés sötétségbe torkol,és a tudás hiány esélyt sem ad a kitörésre, és igy nemzedékről nemzedékre szállt a szegénység, mint családi erekje.
A szerelemi kultúra is csak az ösztönög jutott ebben a társadalmi rétegben, előjáték csak annyi, hogy a férfijelzés csak annyi, hogy a zsíír kacsint az asszonyra.
De nem szeretném további részleteiben magyarázni a verset. Vagy érti, érzi valaki vagy nem. Köszönöm mégegyszer , Véleményed nagyon fontos szemszögből világította meg a verset.
Szeretettel: marica
Kedves Drága Marica!!!
Nagyon megkapó és megható-e szoborba öntött nemzedék-sors-kép…
Való igaz, ki nem látott tanyát, szalmaágyat, izzadtságtól portól munkától megtört szegénységet, nehezen képzelheti el ezt az életet…….
De Te szobrot emeltél, lefestve retusálatlan képekkel, átitatva illattal, megtört beletörődött sorsokkal…….
Tanulság vers-szobrod, szépen megírt pillanat, mely generációkat kisért életük során!
Nagyon tetszett versed Kedves Jó Maricám!
Szeretettel:Evelin
Kedves Marica! Ezzel a verseddel is – csak úgy, mint a többivel – ismét gazdagabbá tetted a Világot. Szeretem olvasni a verseidet, és fürdök bölcsességedben általuk.
Szeretettel és tisztelettel: Kádár Kata
Kedves Marica!
Nem tudom miért de egyszercsak ennél a versnél találtam magamat.Elolvastam,-egyszer,kétszer,háromszor.Mert egy olyaN VILÁGBA VITT AMI VALAHONNÉT ISMERŐSNEK TÚNIK.eGY RÉGEBBI ÉLETEMBŐL TALÁN ,NEM TUDOM.sZEGÉNYSÉG,DE BÉKESSÉG,-NO ÉS NÉMI VIDÁMSÁG IS ÁRAD A SOROKBÓL.nAGYON SZERETTEM EZT AZ ÉRZÉST AMIT ADTÁL NEKEM.kÖSZÖNÖM.bOCSÁNAT AMIÉRT CSUPA NAGYBETÚVEL ÍRTM,DE TALÁN EGY FELSŐBB ERŐ RENDELTE ÍGY.mEGÉRDEMLED A NAGYBETÚKET.gRATULÁLOK.
sZERETETTEL ÜDV:hova
Kedves HOVA! Nagyon megtisztelősorokat írtálversemhez! nagyon szépen Köszönöm, igazán jólesett.
Szeretettel Üdv: marica