A szíved alatt fontál át,
és sejtjeidből tápláltál,
simogató ölelésed,
gyermekkorom menedéke.
Hol biztattál, hol intettél,
mert vélem egyként éreztél,
szép lelkedből szól fohászod,
féltőn félted boldogságom.
Megfáradt, gondos két kezed,
az enyémbe már én veszem,
s még mindig csakúgy ragyogsz rám,
te örökifjú szemsugár!
Lángszerelmen kinyílt ara,
sarjadásom táptalaja,
nemes álmod hint életet,
s feltétel nélkül: szeretetet.