Aranyhídon mentem
sétáltam a fényben.
Minden nap egy redőt,
víz tükrébe véstem.
Aranyhídon álltam,
számláltam gyűrűket.
Csodáltam part menti,
szuszogó vén füzet.
Aranyhídon mentem,
ősz kontyom kendőmbe
magam bugyoláltam,
s könnyem keszkenőmbe.
Aranyhíd társtalan,
megkopott a fejfám.
Talán még a szél búg,
hallod-e: citerán?
2 hozzászólás
Kedves Zsuzsanna!
Elmélkedő versed nagyon tetszik nekem, mivel ritka érdekesen írtad: jól hangzik minden
versszak elején az Aranyhíd, ez teszi különlegességé. Azonban van egy kérdésem is: Az
ősz konty – nem lehet igaz – csak kérdeztem, de nem várok rá választ.
Szeretettel gratulálok:
Kata
Kedves Kata!
Nem, még nincs sem kontyom, se ősz hajam. Bár pár szál előfordul 🙂 Köszönöm szépen hogy olvastál és kedves szavaid 🙂 Szép estét! Zsuzsa