Szívembe nyilall egy hangos szó
– mérgezett hegye szúr
Velőt rázó sikoly tapossa szét
– megkövesedett magzatom
Árnyak mellé szegődött az arctalan Hold
– fagyok lapulnak
Foltos szeplő, lelkem ege alatt lopakodik
– oson orvul
Falat kenyér számban, torkomon akad
– hörög bennem a bezárt tudat
Miközben elhalad mellettem torz világképem
– fotográfia őrzi múlandó létem
Emlékhalmazok ringnak learatott csillagmezők felett
– beérett a kalász
lefolyt a víz, nem jön a csónakos
– a túlpart messze
halkan szól a zene az elszenesedett kéreglemezen
– barázdái közé szorult szkarabeusz
vergődik lázasan… szerelem éhesen
– álmodok tovább…[IG_KITOLT]
6 hozzászólás
Óriási képeid vannak! és nagyon súlyosak. Magával ragadóak.
Ez a versed tetszik a legjobban!
Hú nem tudom mit írjak…
(csak annyi, hogy a címe….hát az egy kicsit erőtlen ehhez a műhöz, de jó)
Jólesik véleményed Titusz. Köszönöm! 🙂
A tőled megszokott szürrealista képek alakulnak át egységes egésszé. Nagyon tetszik ez is.
Örülök, hogy tetszik, köszönöm 🙂
Keresem a szavakat, nem tudom mit írhatnék, még most is a hatása alatt állok. Én nem kezdem ki a címedet, mert néha az ember nem olyan címet ad ami a vershez illik, hanem valami olyat ami szívből jön. Igazán tetszik, még nem olvastam más versed, de ezek a merész képek igazán széditőek.
Kedves Fiobacci, nagyon örülök, hogy hatással volt Rád a vers… Tudod vannak még ehez hasonló verseim… a cím, sok versemnél nem szerepel a versben, de amit el akarok mondani az arra utal.