-lerágott körmökkel a medve barlangjában szundít;
Én is szundítanék, de álmom elfogyott megint,
Fontosabb vagy nekem mint medvének az alvás
meleg takaró alatt, szerelmes rajongás
Hófehér a szél tenyerel, szusszan, simogat:
jeges ujjai mégse bántanak sokat.
Meleg szobámban gondolok reád;
Jó lenne most forró csókosan, a szád.
Ki vagyok én, nem tükör árnyéka,
Szalon homályában, likőrök kóstolója.
Nem eszem, nem iszom, találomra,
Elegáns késfogást, hagyom a vadabbra.
– nem szelem csak a hagymát meg a krumplit,
Somolygó csipkebogyó teája bódít.
Mesterkélt életem értse bárki, félre;
revideál később a bölcsesség térde.
Keresetlen jön szívembe, bátorító gondolat,
Mint ügyes kéz, átkarolja, szépen tartja válladat.
Átvon hozzám, oly titokba, ne is tud, hogy én vagyok,
Különösképp, azt sem, közben, amiket még, suttogok
4 hozzászólás
Nagyon szép, a vége kimondottan tetszett.
Elhiszem, de lehet hogy lehetne szebb is. Üdv BUÉK
Persze, hiszen mindig tudunk jobbítani, de azért még szép. 🙂
– legelne a lovam, hej, de nincsen fű.
Noha van nyakában réz csengettyű.
Nekem is nyakamba tehetnéd kezedet.
Addig én legelném, bájos nézésedet.