AZ ÁRVA GYERMEKEK KARÁCSONYA
Szereplők:
Árva gyermekek
Halottsirató kisgyerek
Koldusok
Szegény asszony
Anyuka (vele két gyerek, néma szereplőként)
Helyszín: Téli utca, hátul sötét függöny, rajta vattából hópihék.
Jelmez: Az árva gyermekek rongyos ruhában, a felnőttek sötét kabátban
ÁRVA GYERMEK I:
Hosszasan tűzött tegnap még a nap,
Ma hóban járok, fagyos néma énekem.
Jégsziklák gyűlnek az ereszek alatt,
Cipőm nincsen, félek, hová léphetem.
Lélektelen utcák! Tán az emberekbe
Nálatoknál nagyobb megértés szorul!
Üres, holt hidakra, kietlen terekre
Csak a szelek hangja felel válaszul.
Egy-két macska jajdul néha fel-fel,
Kopottas szőrükre hóruha fagyott,
Tekintetük reám téved egyszer,
Nem félnek, hisz látják: hasonló vagyok.
ÁRVA GYERMEK II.:
Ünnep-ritmust halkan hullámzik a habja
Éjszakai, zúgó, fekete Dunának,
Hajókürt is csendes, csengettyűknek hangja
Válaszol a hosszú uszályok szavának.
Talán ha rálépnék… elvinne-e messze,
Oda, hol a nap süt, nem fagy már a lég,
Csendben, hullámháton, alig lélegezve,
Mint magányos bárka vagy korhadt uszadék.
Kihalt hinta leng ott: szél hintázik rajta,
Játszóterek rácsa csikordulva zárul,
Asztalokra festett sakktáblákon állva
Csapott fejfedővel, hóemberke bámul.
ÁRVA GYERMEK III.:
Bérháztömbök büszkén, egymáshoz nőtt testtel
Komótosan álldogálnak sorban,
– Nem törődva kérő tekintetemmel –
Saját szemem látom a kirakatokban.
Színes minden ablak. Villóznak a fények,
Angyal-váró dallam meleggé festette,
Felnőtt-boldogságok, kisgyermek-remények
Zengenek fel vígan Szent Karácsony este.
Ám, mi az ott… Árva gyertyalángnak
Kis magányos fényét vélem látni éppen!
Egymagában szólít! Talán engem várnak?
Így hívnak be mégis? Üzennek eképpen?
Mezítelen talpam csattog a köveken,
Ahogy szelem felfelé a perceket,
Reményteli szikra, könnyek a szememen,
Szívem szaporázik, ahogy becsengetek.
Kisírt szemű gyermek búsan jön elém,
Zokognak szavai, ahogyan panaszol:
HALOTTVIRRASZTÓ GYEREK:
– Halottat virrasztunk – súgja csendben felém. (szomorú, kezében gyertya)
ÁRVA GYERMEK III.:
Indulok lefelé. Szívem mind zakatol.
ÁRVA GYERMEK IV.:
Sikátorok csendjét felveri a jajszó,
Nyomornegyed kivert, vén koldusa,
Lélekharang kondul, pillanatot jósló.
Vaksin néz a tűzbe, perce haláltusa.
Sokan vannak, kezüket reszketőn dörzsölik,
Tűz fölött az arcuk, dalol fagyhalállal,
Felemelni fejük többé már nem merik,
Eggyé válnak minden fagyos éjszakával.
KOLDUSOK:
– Tűnj el, tűnj el! Nincs helyed e sorban.
Kevés itt a hely, lásd. Máshova telepedj!
Arrébb menjél néhány háztömbnyi sarokkal,
Talán ott még juthat búvóhely teneked.
ÁRVA GYERMEK IV.:
Erre jön egy család. Közelednek szemben,
Gyermekeik – kettő – hógolyókat dobnak.
Tekintetük messze kikerülve engem,
Beszélni is félek, fogaim vacognak.
– Árva vagyok, s fázom! Testem a fagy nyúzza!
Egyszer van Karácsony. Szánjatok meg, kérlek!
Gyermekeit anyja most magához húzza:
ANYA:
– Elkaphattok tőle szörnyű betegséget! (elrántja a gyermekeit előle)
ÁRVA GYERMEK V.:
Elhagyom a néma, kietlen utcákat,
Külvárosi éjszakában keresem ünnepem,
Lábam fagy emészti, szívemet a bánat,
Talán ha megszánnak… Tán lesz még kegyelem!
Megváltóm, kérlek én, ne hagyj most magamra,
Dícsérlek én Téged, és a neved áldom,
Hiszem azt, hogy látsz most, gyógyír vagy a bajra,
Segítsél most kérlek, s nem fagy rám az álom!
Uram, nézz rám! Jóságodnak hála,
Megfordulhat sorsom, hallgasd hát fohászom,
Csak egy szelet kenyeret adjál vacsorára,
S cipőt a lábamra, hiszen nagyon fázom.
ÁRVA GYERMEK VI.:
Itt-ott kunyhók állnak. Udvarunk világos,
Sülteknek illata terjeng már felém,
Ó, segítsél meg, Ó, Te imádságos!
Csak ezt a Szent Éjt add! S nem leszek szegény!
Láncra vert kutyáknak vonítása felver
Minden ünneplőt tán. Ki is néznek sorban.
– Szánj meg kérlek asszony! Egy szelet kenyérrel!
Essen szíved rajtam! Hiszen Karácsony van!
Csendre int ujjával, s a kunyhóba rohan.
Sebtiben csomagol cipót és húsokat.
SZEGÉNY ASSZONY:
– Fussál innen gyorsan! Ne lásson az uram!
Bottal kergeti el a koldusokat!
ÁRVA GYERMEK VII.:
Kincseimmel futok, szedem lábam tüstént,
Dunapartra vezet vissza sorsom,
Gazdag csomagomnak fólia-ezüstjét
Mohó kézzel, már-már kapkodón bontom.
Nem kell színes szalag, minek kéne nékem,
Nem szeretnék semmit, ami mostan nincsen,
Fagyott lábam, szakadt ködmön-terítékem
S koldult kis vacsorám… karácsonyi kincsem.
Remegő kezeim imára kulcsolom,
Szemeim lehunyva, hálát súgok Mennynek,
Megtalált ma éjjel az áhított oltalom,
Megmutatta utam, hogy merre menjek.
Egyszer csak fény villany. Csillag hullt a földre?
Átfagyott testemet forróság járja át,
Béke költözött árva kis szívembe,
Szeretetbe öltözött ekkor a világ.
EGYÜTT MINDEN GYERMEK:
Ki vagy Te? Ki vagy Te? Ámulva kérdezem.
Ám választ nem kapok, csak nézem a csodát,
Élelemmel lesz teli hirtelen két kezem,
Lábamra cipőt húz, s testemre ruhát.
Boldog, szép Karácsony… áldás szállt reám!
Ámuló szememben hálakönny remeg,
Ó, Uram, hallgasd meg köszönet-imám,
S békés, áldott Karácsonyt adjál mindenkinek!
( Minden szereplő előjön, egy gyertyát helyez a földre, megfogják egymás kezét. Megszólal a „Csendes Éj”, először halkan, aztán egyre hangosabban, végül együtt énekel mindenki)
3 hozzászólás
Tudoooooooooom, hogy 16 évesen…. 🙂
Örülök annak, hogy itt van, nagyon aktuál!
Természetes, bájos, csuda kis előadások lehetnek- s tudom, lesznek- belőle. 🙂
Szia Andrea!
Sajnálom, hogy nem előbb találtam rá. A nejem karácsonyi műsorában biztosan fel tudta volna használni.
((Zoli
16 évesen… Nem kell keresnem a szavakat, csak egy van rá: gyönyörű!