Átkarol a hajnali keserű magány,
bujdosó napnak a sugara halvány,
lépteim alatt roskad a harmatos fű,
fáradt lábamon a cipő is elnyű.
Rózsa illat száll fent messze a magasban,
oly sok báj rejtőzik a kecses szirmában,
minek annyi báj, gyönyörű szédület?
Ha enyém már soha, de soha nem lehet?
Kihaló fényben élednek a csillagok,
hosszú éjjen át táncolnak az angyalok,
a reggel újra hideg és oly kegyetlen,
miért nem lehetsz most megint énvelem?