Amikor
könnyeim peregnek vizedre
száműzött lelkem felhőkön bolyong,
testem ölelné tested, de a lehetetlen ott zokog…
Hasító hangja kínnak szívet tép, roncsol,
vitorlákat megcsavar, vihar ölén tombol,
csapkodja sziklának álmait,
jajveszékel s nyüszít, mint átkozott,
ki nem becsülte szárnyaló vágyait,
a kulacsából az éj bánatot itatott,
s azt sem vette észre,
hogy az emlék már rég
halott.
18 hozzászólás
Szép és szomorú a versed kedves Sleepwell, tetszett.
Üdv: József
Köszönöm szépen szhemi!:)
Szomorú, fájdalmas vers gyönyörű költői képekben.
Szeretettel: Rozália
örültem Neked Rozália, köszönöm!:)
Kedves sleepwell!
Köszönöm, hogy olvashattam fájdalmasan gyönyörű versedet!
üdv.:
hamupipő
Köszönöm kedves Hamupipő!:)
Szia sleepwell! Megint elkápráztattál. Nagyon tetszett ez a versed is!
Szia: én
Nagyon örültem Neked Bödön:) Köszönöm!
Szomorú… de megint csodálatos 🙂
Köszönöm kedves barackvirág:)
remek vers… gratulálok
Köszönöm András:)
Csodálatos képek. Ismét nagyon szépet alkottál kedves sleepwell. Gratulálok: Colhicum
Köszönöm, örültem Neked Colhicum:)
Ez csodálatos kedves Sleepwell! Varázslatos, nagyon szépet alkottál! szeretettel : Andika
Köszönöm Andika!:)
"könnyeim peregnek vizedre" > kinek a vizére? másodjára úgy olvastam, hogy azt képzeltem, ezt egy tóhoz írod…
most sem csalódtam stílusodban, csodásan halmozod a szóképeket…
Köszönöm kedves Shepherd, örültem Neked:)